Angol táplálkozástani szakemberek már a 20. század első felében bizonyították, hogy az állatok takarmányozásában alkalmazott gabonafélék 35-40 százalékos nedvességtartalom esetén tartalmazzák a legtöbb tápanyagot, és a felvételük is ebben az állapotban a legkedvezőbb az állatok számára.
Nagy energiatartalmú takarmány
A finnországi tapasztalatok alapján mintegy 7 évvel ezelőtt Csehországban is elkezdtek foglalkozni ezzel a takarmánytartósítási eljárással, s elsősorban a magas nedvességtartalmú árpa, búza és tritikálé betakarítás utáni feldolgozára valamint az ezt követő tartósítására helyezve a hangsúlyt. Nálunk Szlovákiában a nagymegyeri Agrotechnika Kft. négy évvel ezelőtt kifejezetten a kukorica betakarításában kezdte el terjeszteni és alkalmazni az említett technológiát.
Ennek keretében nemrégiben Aimo Korteen Konepaja, a technológia kidolgozójának részvételével az Agritechnika szervezésében tartott szakmai konferencián ismertették és elemezték a nagy nedvességtartalmú gabona betakarítás utáni kezelésére és tartósítására vonatkozó eljárás legfontosabb elemeit.
Amint azt Balázs László az Agritechnika Kft. igazgatója hangsúlyozta, az említett takarmánykezelési és -tartósítási eljárásnak nálunk is elsősorban az egységnyi termelésre jutó költségtényezők csökkentése szempontjából van nagy jelentősége. Nem kétséges, hogy az állattenyésztésben ettől is függ a tejtermelés és a hústermelés hatékonysága. A legjelentősebb megtakarítás a takarmány szállítási és szárítási költségeiben érhető el. A technológia lényege, hogy a gabonát 35-40 százalékos nedvességtartalommal takarítják be, majd ezt követően közvetlenül a kombájntól való átvétel után az erre a célre kifejlesztett Murska berendezéssel összeroppantják a szemeket, és megfelelő tartósító szerek (KemiSile 2000) hozzáadásával tartósítják, silógödörben vagy az utóbbi években egyre népszerűbbé váló ún. silózsákokban tárolják. A nálunk alkalmazott kombájntípusok közül mindegyik által lehetséges az ilyen nedvességtartalmú gabona betakarítása, s az érési idő lerövidülésével egy-egy vállalaton belül a betakarítási munkálatok is jobban megszervezhetők. A Murska berendezéseket ma már különböző teljesítménnyel forgalmazzák, óránként 1 tonnától 40 tonnáig terjedő feldolgozói kapacitással. Az eljárással főleg a szállítási és a szárítási költségekben érhető el jelentős megtakarítás, a hagyományosan szárított kukoricához viszonyítva itt például a ráfordítások csupán egyharmadát teszik ki a hagyományos költségeknek, beleértve a beruházási költségeket is, ráadásul nincs szükség a szárított gabona további osztályozására, kezelésére, örlésére stb.
Ez a módszer lehetővé teszi a szemeskukorica termesztését a hegyaljai területeken is, ezáltal közvetlenül erőtakarmányt biztosít az ott gazdálkodóknak. Az intenzív kukoricatermesztési körzetekben az érésidő lerövidülése miatt akár két termés is levehető egy parcelláról, a megfelelően időzített korai tritikálé vagy egyéb takarmánykeverék betakarítása után egy rövidebb tenyészidejű kukoricafajta a betakarításig eljut a technológia által megkövetelt érési szintre. A másik lehetséges változat, hogy későbbi, hosszabb érésidejű fajtákat vetnek, amelyeknek a hozamuk is magasabb.
Karol Bartalský, a KWS Semena Kft. vetőmagforgalmazó cég vezetője ismertetőjében arra hívta fel a figyelmet, hogy a térségünkben az elmúlt években jelentősen megnövekedett a kukorica vetésterülete, néhány országban 20-40 százalékot is elért a növekedés. Nálunk az engedélyezett kukoricafajták jegyzékében jelenleg 254 hibridet tartanak nyilván, az EU-ban több mint ezer a nyilvántartott hibridek száma. Közülük kell kiválasztani az eljárás követelményeinek leginkább megfelelőket. A magas nedvességtartalommal betakarítható és így tartósítható kukoricafajtákkal szembeni követelmények sorában kiemelte a fokozatos nedvességleadás és a harmonikus érés képességét. Ennek a két alapvető fajtatípus, a gyors érésű és az ún. stay green típus közötti ún. egyenletes érésű fajták felelnek meg a leginkább. A hibridekkel szemben úgyszintén fontos követelmény a különböző gombás betegségekkel szembeni ellenállóképesség, a növényállomány egyenletes fejlődése, a szártöréssel szembeni ellenállóképesség, a kalászok magasabb elhelyezkedése. Ezek a követelmények természetesen csak a technológia összes elemének következetes betartása révén eredményeznek kiváló minőségű takarmányt az állatok számára.
Aimo Korteen Konepaja ismertetőjében elsősorban a fokozatosan növekvő energiaárakra vonatkoztatva ecsetelte a módszer hatékonyságát. Hangsúlyozta, hogy az olcsóbb előállítási költségek ellenére az így tárolt és egész évben folyamatosan felhasználható takarmány az állatok súlygyarapodásában 20 %-os, a tejtermelésben legalább 10 %-os növekedést eredményez. Sőt, a borjak takarmányozásában is kimutatták kedvező hatását, megfelelő adagolásban például kevesebb hasmenéses állat fordult elő az állományban. Adagolása gépesíthető, etetőkocsikkal kijuttatható.
Milan Pajtáš, a Nyitrai Mezőgazdasági Egyetem professzora a gyakorlatban végzett mérések és laboratóriumi vizsgálatok adataira hivatkozva állította, az így előállított takarmány magas energiatartalommal rendelkezik, s megfelel a kérődzők takarmányozására, a kukorica felhasználása ezzel a technológiai eljárással a szarvasmarhák takarmányozásában is fontos szerepet kap. A professzor is hangsúlyozta, hogy a tartósítási módszernek alapkövetelménye, hogy az összes szem megfelelően zúzott állapotban kerüljön feldolgozára.
A nagy nedvességtartalommal betakarított gabona alkalmazásának csehországi tapasztalatairól tartott beszámolókból kiderült, nyugati szomszédaink a sertéstenyésztésben is összehasonlítható eredményeket produkáltak a nedvesen tartósított gabonafélék küzól a búza és az árpa alkalmazásával. (sz)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.