Nagy ajándék

A Fórum intézet 2018-as felmérésében, az 1000 főt számláló reprezentatív szlovákiai magyar mintából Magyarországról gondolták a legtöbben azt, hogy jó irányba halad (42%). Szlovákiáról 21%, Európáról 13%, a világról csak 8% vélekedett ugyanígy. Magyarország pozitív értékelését erősíti, hogy vele kapcsolatban válaszolták a legkevesebben azt, hogy rossz irányba halad (26%). Ugyanezt jóval többen gondolták Szlovákiáról (46%), Európáról (51%), és a világról (47%). Azt, hogy jó és rossz irányba is halad, Szlovákiát illetően 33%, Magyarország tekintetében 32%, Európát illetően 36%, a világot illetően pedig 45% válaszolta. Mindent összevetve, Magyarország megítélése volt a legkedvezőbb.

Ezt követte a jóval negatívabban értékelt szlovákiai fejlődési trend. Végezetül a megkérdezettek véleménye szerint a legkevésbé jó irányba a világ és Európa halad. Nem igazán optimista jövőkép. De úgy tűnik, realista. Nemrég részt vettem Miroslav Lajčák előadásán. A külügyminiszter azzal kezdte, hogy a világ és Európa biztonságpolitikai szempontból nagyon rossz helyzetben van. Ennek oka, hogy megszűntek a korábban érvényes szabályok, és nincsenek újak. A második világháborút követően kialakult kétpólusú, az Egyesült Államokra és a Szovjetunióra épülő világrendben hozták létre azokat a szabályokat, melyek következtében a két nagyhatalom ugyan acsarkodott egymásra, de mindkettő tisztában volt vele, hogy a másiknak is van atomfegyvere, s ezért egy bizonyos határt nem szabad túllépni. 
A 89-es fordulat után a darabjaira hulló Szovjetunió elvesztette hatalmi pozícióját, s nagyjából a 2008-ban bekövetkező krízisig senki sem rengette meg az USA-t. Attól kezdve azonban régi-új játékosként megjelent Oroszország, majd a rohamosan fejlődő Kína, de itt van India is, és a maguk régiójában pozícióik megerősítésére törekvő arab országok. Törökországról nem is beszélve. S persze, Németország és Franciaország sem akar mellékszereplő lenni. 

És mindenki a maga szabályait akarja a másikra kényszeríteni, miközben nincs kidolgozva egy olyan rend, aminek az összes kulcsszereplő alávetné magát.

Mintha vákuumban élnénk. S ez nem jó. Ezen kell változtatni diplomáciai eszközökkel, mondta Lajčák. Mindez persze nem újdonság, de más súlya van annak, ha a külügyminiszter mondja el. Az ember amúgy sem pehelykönnyű szíve még inkább elnehezül, mert belegondol abba, hogy mennyi emberáldozata volt már a különféle nagyhatalmi játszmáknak. 

Hogy hányszor döntöttek már mások a hozzánk hasonló kis népek sorsáról, persze mindig az emberi jogokra hivatkozva, mert ez olyan jól hangzik.

Nagy ajándék a béke.