Minszk sorsáról Moszkvában döntenek

Az világos volt, hogy Lukasenka elnök keze nem fog megremegni, és a szükséges mértékben úgyis elcsalja a választást, de az már nem volt egyértelmű, hogy mekkora társadalmi elégedetlenséggel kell számolnia utána.

A közösségi médiában terjedő történeteken és fotókon keresztül nézve határozott, még ha nem is tömeges és országos ellenállás bontakozott ki az elcsalt választás miatt. Az ellenzéki jelölt időközben eltűnt az újságírók és a közvetlen környezete elől is, hogy aztán egy szomszédos uniós országban bukkanjon fel. Meglehetősen hagyományos szovjet módszertannak tűnik az elnöki reakció.

Az „elcsalt” jelzővel az európai országok külügyi szóvivői sem nagyon fukarkodtak, a diplomáciai zsargon legsúlyosabb nyelvén szóltak a választás „tisztaságának” teljes hiányáról. Szankciókon gondolkozna már az egész Európai Unió és külön a tagállamok külügyminiszterei is, ha a magyar miniszterelnök korábban nem lengeti be, hogy egy ilyen kezdeményezést úgyis megvétózna. Márpedig egyhangúság kell – egyelőre – az ilyen esetekben. Kérdés tehát, hogy a szigorú szólamokon kívül lesz-e érdemi következmény.

Az arab tavasz során eltávolított diktátorok helyén hatalmi vákuum keletkezett. Ez Fehéroroszország esetében megengedhetetlen, a NATO és Moszkva szempontjából is. Ebből pedig az következik, hogy inkább újraszámlálást és új, tisztább választást fognak Nyugatról követelni, mintsem beavatkozzanak az orosz érdekek szempontjából meghatározó utolsó nagy pufferállamban.

Az eddigi helyzet a külvilágnak kényelmes volt: Lukasenka kicsit mindkét oldalra játszott, de sose adta el teljesen Minszket az oroszoknak, ahogy a NATO-tábornak sem. Ez megfelelt a nagyhatalmi érdekeknek is, hiszen az oroszok se látnának szívesen NATO-katonákat arrafelé, ahogy a lengyelek se örülnének, ha Belarusz nyugati határáig masíroznának az orosz katonák.

Mégis, egy érdekes narratíva arra utal, hogy akár elmozdulhatott ez az álláspont. Lukasenka ugyanis közvetlenül a választás előtt éppen az oroszokat vádolta – a zsoldosokat foglalkoztató Wagner csoportot –, hogy bevetést terveznek a szavazás befolyásolására. Nyilvánosan felvállalni egy ilyen vádat komoly diplomáciai döntés és egyben üzenet volt Lukasenka részéről. Persze ez még nem jelenti azt, hogy szóról szóra igaz is. Lehet, hogy így volt; lehet, hogy ez egy üzenet, vagy éppen csak belpolitikai felhasználásra szánta. A kérdés inkább az, hogy vajon Moszkva kész-e nagyságrendekkel nagyobb konfrontáció árán valamivel több befolyást szerezni Belaruszban? Ha ez így lenne, onnantól kezdve érdekes, hogy Varsó és a NATO erre mit léphet.