A következő pár sorban most a szoláriumok “lelkét” megtestesítő csövekről fogunk egy picit diskurálni és megtudhatjuk, hogy mit érdemes észben tartanunk velük kapcsolatban.
Hogyan történik a barnulás?
Ahogy a szoláriumozás hatásaival, úgy a barnulási folyamattal kapcsolatban is rengeteg téves információ lát napvilágot. Sajnos ez képes félrevezetni a kételkedő ügyfeleket. De mi történik valójában?
Az UV sugarak beindítják a bőr mélyén a festékképződést, majd az UV-A által oxidálódik, vagyis bebarnul a melanin, s az fokozatosan a bőr első rétegeibe kerül, ahol már védőpajzsként funkcionál. Fontos azonban a barnulási idővel kapcsolatban kikérni szakértők véleményét, mivel ez a bőrtípustól és a csövek változataitól egyaránt függhet.
Milyen szoláriumcsöveket érdemes beszerezni?
A szoláriumcsövek kiválasztása esetén az a legfontosabb, hogy minden eshetőségre fel legyünk készülve, Mit is jelent ez? Azt, hogy a stúdiónkban valamennyi bőrtípusnak meg kell találni a hozzá illő csövet. A kellemes kávébarna árnyalatokat adó lámpáktól kezdve egészen a különleges piros fényt kibocsájtókig mindenféle típust érdemes a kínálatban szerepeltetni.
Így akár már néhány héten belül is láthatják az eredményeket az ügyfelek, nem is beszélve arról, hogy a szoláriumgépekbe speciálisan beépített csövek a szövetek megújulását is elősegíthetik, amelynek köszönhetően még a narancsbőr mértéke is csökkenthető.
Amennyiben szeretnél néhány új, trendi darabot a stúdiódba, akkor keresd fel a Hollandimpex KFT szoláriumcsövek kínálatát!
Karbantartás és csőcsere
Ne feledd, hogy szolgáltatóként nagy a felelősséged! A folyamatosan ellenőrzés és karbantartás mindig legyen az első!
Először is biztosítanod kell a megfelelő higiéniás feltételeket, amely rendszeres takarítással és fertőtlenítéssel garantálható csak. Másodszor, mindig szemügyre kell venned a gépek, a csövek állapotát. Az új csöveket érdemes olyan helyről beszerezni, ahol a raktárkészlet is folyamatosan frissítve van, így akár már másnap megoldják a problémát.
Mikor szorul cserére a cső? Érdemes folyamatosan újabb és újabb darabokat vásárolni, amelyek növelik a forgalmat is.
(PR)
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.