Milyen korban szeretne élni?

Lovász Attila,

a Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) nemzetiségi műsorainak igazgatója

Ma szeretnék élni. Most. Ebbe a korba szocializálódtam, s bár sok mindent szívesen megélnék, mondjuk az ókori Görögországban, megnézném Mátyás udvarát, betekintenék Versailles-ba a Napkirály idején, érdekelne, miként kormányoztak Deák Ferenc korában, szívesen találkoznék Mozarttal vagy József Attilával (te jó ég, mennyi megbeszélnivalónk lenne!), és megnézném, Hell Miksa miként mérte le a Föld és a Nap közötti távolságot, meghallgatnám élőben Maria Callast, és megnézném, hogyan festette Michelangelo a Sixtusi kápolnát, az idézett korokat valószínűleg nem érteném. Ebbe a világba születtem, ebbe szocializálódtam, mégis előfordul, hogy nem értem a világot, hogy kérdéseim megválaszolatlanok, s némelyek most már azok is maradnak, de ez az a kor, amit értenem illene. A világháború után 18 évvel születtem, az oroszok bevonulásakor ötéves voltam, 22 évesen hallgatott ki az államrendőrség, 26 évesen megéltem a rendszerváltást, 30 évesen megvalósult az álmom, hogy az Eiffel-toronyból telefonálhattam haza, 40 évesen európai polgár lettem. Hetven éve nincs háború, a világ leggazdagabb 30 országának egyikében élek. Egészséges ivóvizet iszom, van fűtésem, villanyom, munkám, amit minden baja ellenére szeretek. Soha nem tapasztaltam meg az éhséget vagy valamely társadalmi konfliktus kapcsán a hozzám közel állók életéért való aggódást. Velem vannak a szeretteim. Dehogy akarok én más korban élni!

Viliam Fischer,

szívsebész professzor, aki az első szlovákiai szívátültetést végezte

Szeretnék olyan korban élni, amelyben találkozhatnék az összes jó nevű orvossal, hogy meggyőzhessem őket és velük együtt a politikusokat a szlovákiai kórházak transzformációjának szükségességéről. Erről a kérdésről immár másfél évtizede beszélek, írok, s hangoztatom, kérem, hogy a politikusok hagyják a döntést az orvosokra, ők a hozzáértők ezen a téren. A szlovákiai egészségügyben hosszú idő óta hatalmas zűrzavar uralkodik. Legyen végre döntő a szakmai tudás, a szakvélemény, nem a politizálgatás. Hiszen ez dívik a legtöbb médiában is. Meg a gyilkosságok, szörnyűségek, szenzációk. Helyettük adjunk pozitív példát a mindennapi életből, az egyes munkaterületekről.

Szeretnék megélni egy olyan kort, amelyben nem lesz annyi túlsúlyos ember az országban – jelenleg 60 százalék körül mozog ez a szám –, kicsik és nagyok jóval többet mozognak. Remélem, mindez nem utópia?!

Hogy kivel szeretnék találkozni? Édesanyámmal és édesapámmal.

Anyám magyar volt, egy ideig a dunaszerdahelyi járásbeli Balonyban élt, s én magam, amikor iskolába kezdtem járni, jobban tudtam magyarul, mint szlovákul, mert otthon anyukámmal többnyire magyarul beszéltünk. Édesapám mint született Pressburger, német és szlovák származású volt.

Épp származásom két síkjánál fogva szeretnék találkozni valamennyi szlovákiai magyar párt vezetőjével, és szemükbe mondani, hogy hagyják el végre az egocentrikus gondolkodást azzal a céllal, hogy létrejöhessen egy egységes magyar párt Szlovákiában, amely a győztes szlovák párttal koalíciót alakíthatna valamennyi itt élő ember – legyen az magyar, szlovák vagy bármilyen nemzetiségű – érdekében és javára.

Bugár Imre,

az 1983-as helsinki világbajnokság aranyérmes diszkoszvetője, az 1980-as moszkvai olimpia ezüstérmese

Sajnos én nem szeretek álmodozni, így a jelenben élek.

Cseh László,

négyszeres olimpiai ezüst- és kétszeres bronzérmes, kétszeres világ- és többszörös Európa-bajnok, százszoros magyar bajnok úszó

Sokat gondolkoztam a kérdésen, mert ilyet még sportolóként nem kaptam. Az embernek legelőbb a középkor jut az eszébe, de megmondom őszintén, nekem az őskor jutott, mert kíváncsi lennék, hogyan lehetett azt túlélni. Nem nagyon jöttem rá semmire, hogy ez miként volt lehetséges, épp ezért érdekelne, hogy akkor hogy működtek a dolgok, amikor az emberek maguk halászták, vadászták az élelmet. Személyeket, akikkel szívesen találkoznék, konkrétan nem tudnék említeni, sok minden megfordult a fejemben, egyebek mellett az is, hogy a honfoglalás idejébe is szívesen visszamennék, hogy láthassam, amit az iskolában a tankönyvekből tanultunk, az miként zajlott le a való életben.

Varga H. Anikó,

színésznő

Szeretek itt és most élni, szeretem, hogy megélhetem az 1989 novemberében kivívott szabadságot, hogy utazhatok, dolgozhatok külföldön. Minden kornak megvoltak a szépségei, de kihívásai is, szeretek részese lenni annak a fejlődési folyamatnak, amely nálunk társadalmi szinten zajlik, fontosnak érzem, hogy felismerjem a saját feladatomat, és cselekedni tudjak, hogy legyen erőnk, és vágyunk nagyokat álmodni.

Tarr György,

kétszeres olimpiai ezüstérmes és többszörös világbajnok kajakos

Mindig kíváncsivá tett az a kor, amikor az első maffiacsoportok New York körzetében, majd Amerika több városában is befolyásossá váltak. Engem nem a gengszterek tevékenysége érdekel, ami zsarolásra, prostitúcióra, alkoholkereskedelemre, emberrablásra és gyilkosságokra is kiterjedt, hanem a megjelenésük, az öltözködésük ragadott meg: elegáns öltönyben, hosszú kabátban, kalapban jártak. Nekem ez nagyon imponált. Férfiasak voltak, nem úgy, mint most, amikor akármit magunkra veszünk. No és azok az autók, amelyeken közlekedtek! Ami a találkozást illeti, sok mindenki számításba jönne azok közül, akik a történelem során valami újat hoztak. Mindig csodáltam a kutatókat, a feltalálókat, akik valami újat hoztak. Ez azokra is vonatkozik, akik új sportágakat hoztak létre.

Máté Zsuzsanna,

az FTC és a magyar női vízilabda-válogatott kiskövesdi származású védője

Amikor először elolvastam ezt a kérdest, olyan egyszerűnek tűnt, de ha jobban belegondolok, számtalan olyan korszak volt, amelyben szívesen éltem volta. Talán egy bizonyos korszakot nem is tudnék kiemelni, minden időben volt valami, amiben szívesen vettem volna részt, vagy legalábbis ott lettem volna, amikor megélik azt a bizonyos pillanatot. Például azt az időt, amikor a Queen együttes koncertezett Európában, vagy amikor zsinórban harmadjára nyerte meg a magyar vízilabdacsapat az olimpiát. Vagy csupán azt az időt, amikor nem azzal teltek a napok, hogy mindenki a telefonját nyomkodja. Ami a divatstílust illeti, szerintem most a legjobb, hiszen már mindenféle stílusú ruhát meg tudunk venni, és azt viselünk, amit akarunk, és annyira nem érdekel minket mások véleménye. Biztos nem véletlen, hogy az emberek abban a korszakban születtek, amelyben. Itt és most élünk. Én úgy gondolom, minden korszaknak megvan az előnye és a hátránya is. Élni kell benne, nem csak úgy lenni. Aztán lehet, hogy ha 60 év múlva ugyanezt a kérdést felteszik nekem, akkor a mostani korszakot mondanám és azokat az embereket, akiket most ismerek és ismertem meg.

Mészáros András,

a filozófia professzora, egyetemi tanár, a Szlovákiai Magyar Tudományos Tanács elnöke

Miért a múlt idő? Csak a múltban lehetett olyan kor, amelyben élni szeretnénk? Nincs ebben a kérdésben az elveszett aranykor képzete? Valamiféle menekülés lenne ez a jelen elől? El tudok képzelni olyan választ, hogy: „A jelenben akarok élni, és önmagammal találkozni.” Ez egy cselekvésközpontú és önkritikus tudattal rendelkező egyén választása lenne. Akinek még humorérzéke is van, mert az, aki önkritikus, az nem tudja önmagát komolyan venni. No de vegyük komolyan a kérdést! A válaszért pedig forduljunk Szent Ágostonhoz, aki szerint „három idő van: jelen a múltról, jelen a jelenről és jelen a jövőről”. Vagyis emlékezünk, szemlélünk és várakozunk. Az az elmúlt idő van bennünk, amelyre emlékezünk, és amelyhez valamilyen kapocs fűz bennünket. Az emlékezet esetében nemcsak a saját tapasztalataink, hanem a megtanultak is szerepet játszanak, és összefonódnak egymással. A kapocs mikéntjéről pedig néha nincs is világos képzetünk, csupán sejtéseink, vonzódásaink vannak. Nos, az ilyen szimpátiák, ízlések – imádom a gótikus építészetet és a köznapi perspektívát még nem alkalmazó középkori táblafestészetet – nyomán szívesen visszatérnék a középkorba. Amelyik nem volt olyan sötét, mint ahogyan azt a kora újkori szemlélet lefesti, hiszen akkor születtek azok a filozófiai, teológiai és irodalmi művek, amelyek máig meghatározzák a szerelemről és a halálról vallott nézeteinket és szemléletünket. Annak ellenére, hogy közben nem tudatosítjuk ezt. És ha már visszatérhetnék oda, akkor Jean de Meun-nel, a híres középkori bestseller, a Rózsaregény második részének a szerzőjével szeretnék találkozni, és elbeszélgetni vele arról, hogyan lehetett becsempészni az udvari irodalom kliséi közé a testi szerelem leírását. Szerintem jót beszélgetnénk.

Havasi Péter,

színész

Nincs kimondottan olyan kor, amely kivételesen vonzó lenne számomra. Mindegyik időszaknak megvolt a maga szépsége, ugyanakkor a maga hátránya is. Ha mégis választanom kellene, akkor talán a századforduló környékén élnék szívesen. Egy aránylag hosszú békeidőszakban, mely lehetővé tette a gazdasági fellendülést, ezáltal egy aránylag magas életszínvonalat, mégsem annyira rohanó életvitelt, mint a mai. Mindemellett kulturális téren is elég színes volt a paletta, mert több izmus és irányzat élt egymás mellett. Jó lenne kávézni olyan irodalmárokkal, mint Ady, Krúdy, Kosztolányi vagy Karinthy. De szívesen mennék olyan tárlatvezetésre, amelyet, mondjuk Mednyánszky, Csontváry vagy Szinyei Merse Pál tartana. De a zeneművészetben is olyan óriások tevékenykedtek, mint Kodály vagy Bartók. Úgyhogy véleményem szerint egy eléggé izgalmas korszak lehetett ez minden téren. Ja, és ha Prágában járnék, mindenképp beugranék Kafkához.

Bénes László,

a Bundesligában szereplő Mönchengladbach és a szlovák válogatott labdarúgója

Örülök, hogy ebben a században élhetek, és egy picit szerencsésnek is érzem magam, hogy ugyanabban a korban élhetem focistaként mindennapjaimat, mint a két valaha volt leghíresebb focivilágsztár, Cristiano Ronaldo és Lionel Messi. Gyermekkorom óta figyelemmel követem őket, évről évre különböző rekordokat döntenek meg, s ők példaképek minden focit szerető gyermek számára. Sajnos, még nem találkoztam velük a pályán, de remélem, valóra válik egy gyermekkori álmom, hogy egyszer ellenük vagy akár velük egy csapatban játszhatnék.

Összeállította: uk