Mind a teljesítmény, mind a memória és a tárhely tekintetében képesek éppen ugyanazt biztosítani, mint a fizikailag különálló szerverek. Sőt, még a funkciók és a biztonság tekintetében sem kell kompromisszumot kötni. Mivel a nagy teljesítményű szervereknek általánosságban véve csekély a kihasználtsága, így nem okoz számukra gondot egyidejűleg több feladat ellátása.
A virtuális szerverre tehát úgy érdemes tekinteni, mint egy szerveren belüli önálló egységre. Fizikálisan nem különíthető el más VPS egységektől, de nem kell félni attól, hogy illetéktelenek hozzáférhetnének az adatokhoz. A virtuális szerveren a megrendelő futtathat saját operációs rendszert, amit frissíthet is, saját szoftverekkel láthatja el, ugyanakkor magának a szervernek a fizikai karbantartása már a szolgáltató feladata.
Linux VPS csomag
A Linux virtuális szerverekhez a RackForestnél KVM virtualizációt használnak. Ennél a cégnél egy ügyfélportálon keresztül van lehetőség a megrendelők számára arra, hogy konfigurálják a gépeiket. Aki PayPal segítségével fizet, az gyakorlatilag azonnal használatba is veheti a virtuális szerverét, hiszen e rendszer esetében a fizetés azonnali. A havidíj megérkeztét követően a virtuális szerver kiépítése haladéktalanul megkezdődik.
Bármely cégnél is vásárolsz csomagot, ügyelj arra, hogy mekkora a rendelkezésre állás. Ideális esetben ez akár 99,9% is lehet. Ha fontos számodra a biztonság, akkor ennyivel nem érheted be, így jó, ha van heti egy alkalommal biztonsági mentés. Egyes cégek lehetőséget nyújtanak arra, hogy Backup FTP tárhelyszolgáltatással napi VM mentés is történjen.
A RackForestnél az alapcsomag része 4 XEON Gold vCore, 8 GB RAM, 80 GB SSD, ami bővíthető 600 GB-ig, 0 Gbps port, amiből 2 Gbps garantált, továbbá 120 TB 400 Mbps korlátlan forgalom.
A Microsoft Hyper-V technológia előnyei
A Microsoft Azure felhőből rövid időn bell átmigrálhatók a gépek, amihez konverzió sem szükségeltetik. A Microsoft virtuális hálózat funkcióknak hála saját belső IP címet is egyszerűen át lehet vinni virtuális szerverekre. Az erőforrások bővítése így jelentősen leegyszerűsödik.
Mindez azt jelenti a gyarkolatban, hogy a korábban használt Windows gépeket módosítás nélkül át lehet migrálni virtuális szerverekre. A környezeti különbségek eltüntetéséről a Hyper-V technológia gondoskodik, már amennyiben vannak ilyenek.
A RackForestnél minden Windows VPS csomag tartalmaz 10 Gbps internetkapcsolatot, amelyből 1 Gbps garantált. 1 darab IPv4 IP cím szintén a csomagok részét képezi, de kérésre az IPv6 tartományt is biztosítani tudják. Továbbá egy Windows Server licence is az ügyfélé. A rendelkezésre állás, a biztonsági mentési lehetőségek tekintetében hasonló a helyzet, mint a Linux csomagok esetében. Érdemes tehát megnézni a cég kínálatát és a legjobbat kiválasztani!
(PR)
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.