Magyar Fórum: Ki Vlčan és Kiss „keresztapja”?

Magyar Fórum

Minden botránya ellenére az agrártárca vezetője, Samuel Vlčan továbbra sem távozik  miniszteri székéből. 

Mint azt tegnap elmondta, nem készül hivatalától megválni. A miniszterelnök pedig nagyokat hallgat és nem nyilatkozik kormánya  miniszterének botrányai kapcsán. A minden napra egy botrány sorozat legújabb nyilvánosságra hozott ügye az, ahogy az ominózus vadászházban idősebb Bödör beszél a jól ismert „Samoról, és ugyanilyen hangnemben szól az Agrárkifizető Ügynökség (PPA) vezetőjéről, Kissről is. Az utolsó Fico-kormány mezőgazdaságot érintő legnagyobb botrányában a fiatal Bödör is érintve volt, méghozzá az EU-s pályázatokból szedett „védelmi pénzek” kapcsán.

Azért lehet ismét 2 millió euróig támogatott pályázatokat kérvényezni Vlčan miniszter úr legújabb pályázati felhívásában,  mert a korábbi (Dobytkár) hagyományt folytatni kívánják?

Felszólítom Heger miniszterelnököt, hogy válaszoljon az alábbi kérdésekre:

  •   Ki „Samo” miniszter úr és Kiss igazgató úr keresztapja?
  •   Ki javasolta és ültette őket ezekbe a pozíciókba?
  •   Vlčan miniszter úr meddig marad miniszteri székében? 

Simon Zsolt

 

a Magyar Fórum elnöke

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?