Magasabb minőség elérésére kell törekedni

Berlin. A német ZMP ügynökség nemrégiben tette közzé annak a felmérésnek az eredményeit, amely során a közép- és kelet-európai országok húspiacainak várható alakulását vizsgálta.

Berlin. A német ZMP ügynökség nemrégiben tette közzé annak a felmérésnek az eredményeit, amely során a közép- és kelet-európai országok húspiacainak várható alakulását vizsgálta. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy a vizsgált térségben 1996 és 2000 között 3%-kal csökkent a szarvasmarha-, 8%-kal a sertés-, 23%-kal a juh- és 5%-kal a baromfiállomány. Az állattenyésztés átalakítása szinte mindenütt lassú ütemben haladt, krónikussá vált a pénzhiány, gondok voltak a takarmányellátással, a modern technológiák megvásárlásával. Mindezen problémákat tetézte az állami támogatás és a vásárlóerő egyidejű csökkenése. Közép- és Kelet-Európában az EU országaihoz képest még mindig olcsóbb a hús, amelynek egyik oka az aránylag alacsony fogyasztás. Az éves átlagos húsfogyasztás mindössze 66 kilogramm, szemben az EU-ban lévő 89 kilogrammal. A jelentésből kiderül az is, hogy a gazdálkodók az utóbbi években nem voltak képesek jelentős mértékben javítani termékeik minőségén. Lengyelországban például a húsnak mindössze 30%-a tartozik a nyugat-európainak megfelelő „magasabb ár” kategóriába. Sok helyen még most sem szentelnek figyelmet az osztályozásnak, és ahol mégis, ott a jobb minőség nem tükröződik megfelelő mértékben az árakban. Ez elveszi a gazdálkodók kedvét attól, hogy a minőségre törekedjenek. Sajnos, nem sikerült megvalósítani a szerkezetátalakítást sem, pedig éppen az jelentené a jövőbeni sikerek zálógát. A német elemzők rámutattak arra, hogy még mindig túl sok a kiskapacitású vágóhíd és feldolgozóüzem, ami tovább növeli az amúgy is magas termelési költségeket. Nem sikerült megoldani a feldolgozóüzemek elavult gépsorainak széleskörű felújítását sem, a berendezések kihasználtsága általában 50%-os. Szlovákiában a szarvasmarha-vágóhidak kapacitásának alig egynegyedét használják ki, és ez az arány a sertésvágóhidak esetében sem éri el az 50%-ot. A hazai szakemberek már régebben rámutattak, hogy nálunk 4-6 nagy vágóhídra és 20-30 feldolgozóüzemre lenne csak szükség. A térség állattenyésztőit hátrányosan érinti az olcsó húsbehozatal, ők maguk azonban nehezen tudnak érvényesülni a külföldi piacokon. Az EU országaiba csak olyan húst lehet szállítani, amely megfelel az ottani szigorú állategészségügyi követelményeknek, a közép- és kelet-európai országokban azonban nem mindig tartják be ezeket. Magyarországon például a 984 húsfeldolgozó közül mindössze 84 felel meg az uniós követelményeknek, Lengyelországban 23, Bulgáriában még ennél is kevesebb. Pedig nagymértékben éppen ezeknek a követelményeknek teljesítésétől függ, hogy mennyire válnak a térség országai versenyképessé az európai piacokon. Ami a húspiac további alakulását illeti, a nyugati szakértők szerint Kelet- és Közép-Európa országaiban 2000 és 2007 között 6 százalékkal emelkedik a hústermelés és 2007-ben eléri a 7,45 millió tonnát. A szarvasmarha- és borjúhús előállítása 58%-kal nő majd, a sertéshúsé viszont mindössze 3%-kal. Ugyanakkor 17%-kal csökken a baromfitermelés, ami ellen valószínűleg a szlovákiai tenyésztők is felemelik hangjukat. Az EU-tervezet bővítését követően a hústermelés az unión belül mintegy ötödével nő majd, ami a gyakorlatban még nem jelenti a piacok telítődését. A megnövekedett kínálatot ugyanis éppen a közép- és kelet-európai piacoknak kellene elnyelniük, számolva azzal, hogy ebben a térségben is fokozatosan növekszik majd a lakosság életszínvonala. (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?