ĺzével, zamatával világhírre tett szert

A tokaji olyan borkülönlegesség, amit a világon szinte mindenki ismer. Magyar borszakértők a legelső hungarikumként emlegetik, s mint az az alábbi összeállításból is kitűnik, nem véletlenül.

A királyok bora, a borok királya

A Tokaj-hegyaljai szőlők első hiteles említése 1251-ből származik, a Turóczi prépostság alapítólevelében, ám a tokaji borról az 1400-as évekig nem találtak különösebben kiemelkedő említést. A tokaji bor világhíre a XVI. század első felében terjedt el, amikor a korábbi híres borvidék, Szerémség szerepét a török előrenyomulás miatt átvette. A XVI. századtól Európa-szerte dicsérik a tokaji aszút. Az azóta is szállóigévé vált ,,királyok bora, borok királya” címet XIV. Lajos francia király udvarában kapta. Az orosz cári udvar a XVIII. században közel 70 éven át borvásárló bizottságot tartott fenn a tokaji aszú rendszeres beszerzésére. Péter cár és Katalin cárnő olyan fontosnak találta az aszú ellátásuk biztosítását, hogy Tokajban egy különítményt állomásoztattak, ami a felvásárlásra és a szállítmány biztonságára is felügyelt. De nem tétlenkedett a lengyel uralkodóház és a lengyel kereskedők sem! Lengyelországba már a XVI. század végén évente több ezer hektoliter bort szállítottak. Mária Terézia rendeletei jelentősen visszavetették az aszú forgalmazását. A filoxéravész pedig szinte teljesen kipusztította a hegyaljai szőlőket. Az újratelepítés jelentős fajtaszám csökkenést is eredményezett.

ĺze, zamata egyedülálló

Tokaj a minőség fogalmának testvére lett, a tokajihoz hasonlítottak szerte a világon minden bort. Szinte mindenhol, ahol lehetett, próbálkoztak aszúborok előállításával. A tokaji íze, zamata, aromája azonban a világon egyedülálló, sehol máshol elő nem állítható, s egyetlen más borban fel nem lelhető. Ez dr. Kállay Miklós egyetemi tanár, a Magyar Bor Akadémia elnöke szerint a Tokaj-Hegyalja tájjellegű mikroklímájának, a kontinentális, száraz, az aszúszemek képződését elősegítő meleg késő őszi időjárásnak, s nem utolsó sorban a borvidék vulkanikus eredetű talajának köszönhető.

Szakértők megfigyelték, hogy átlagosan 5–6 évenként ismétlődnek az aszús évjáratok, de előfordultak egyenetlenségek is. Azt is megfigyelték, hogy napjainkban mintha egyre ritkábbak lennének az aszús évjáratok Tokaj-Hegyalján. Okai között a fajtaváltást és a művelésmód megváltozását emlegetik leginkább. Az utóbbi alatt a kordonos termesztés elterjedését értik. A korábbi gyakorlat szerint ugyanis az alacsony művelés eredményeként a szőlő közelebb volt a talajhoz, átvette annak melegét, s ez is kedvezett az aszúsodásnak. Ugyancsak a kedvezőtlen változtatások között kell megemlíteni, hogy a szőlőterületek a szoknyaterületekről áttelepültek a lankásokra. Dr. Csoma Zsigmond, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum munkatársa a legemlékezetesebb aszús évjáratoknak az 1912-es és az 1811-est tartja, amikor egy üstökös száguldott át felettünk, és ennek időjárási következményeként különlegesen varázslatos termés termett. Szakértők egybehangzó véleménye szerint bár nem minden évjáratban jön össze nagy aszús mennyiség, kiváló minőségét állandóan garantálni kell. Csak így lehet ugyanis megőrizni a tokaji márka világhírnevét.

Hegyaljai lajstromok

A helyi hagyomány szerint a Tokaj-hegyaljai borvidék a sátoraljaújhelyi Sátor-hegynél kezdődik, és egy másik, az abaújszántói Sátor-hegyig terjed, a középkori oklevelek tanúsága szerint: Incipit in Sator, desinit in Sator. E történelmi borvidék pontos határa azonban az idők folyamán meglehetősen sokszor módosult. Az 1700-as években például a „legilletékesebbként” számon tartott német borkereskedők huszonegy települést számítottak ide. Zemplén vármegye közgyűlése 1820-ban a következő közigazgatási fogantatású területi megjelölést határozta. Eszerint hegyaljai mezőváros: Erdőbénye, Bodrogkeresztúr, Olaszliszka, Mád, Sárosnagypatak, Tálya, Tarcal, Tokaj, Tolcsva, Sátoraljaújhely és Zombor; hegyaljai falu Golop, Kistoronya, Olaszi, Ond, Rátka, Vámos-Újfalu, Arbonya-Zsadány, Kisfalud és Szegi. Ide sorolták még Abaúj vármegyéből Szántó mezővárost és Horváti falut is. A filoxéravész után a régebbi huszonkettő település helyett már harmincegy települést találunk a Tokaj-Hegyaljai borvidék lajstromában, délen Legyesbénye és Abaújszántó, míg északon Szőlőske és Kistoronya végpontokkal. Valójában ekkor tűnik fel első ízben Szőlőske. A hatályos magyar jogszabályok (1994 évi CII. törvény az 1.sz. melléklete) a következő településekkel jelölik meg a tokaji borvidék területét: Abaújszántó, Bekecs, Bodrogkeresztúr, Bodrogkisfalud, Bodrogolaszi, Erdőbénye, Erdőhorváti, Golop, Hercegkút, Legyesbénye, Makkoshotyka, Mád, Mezőzombor, Monok, Olaszliszka, Rátka, Sárazsadány, Sárospatak, Sátoraljaújhely, Szegi, Szegilong, Szerencs, Tarcal, Tállya, Tokaj, Tolcsva és Vámosújfalu. A mostani lajstromból kikerült Kistoronya és Szőlőske neve, továbbá a Sátoraljaújhely egykori külterületéből kivágott Kisújhely, amelyet a békeszerződések után Csehszlovákiához csatoltak.

Magyar oldalon a privatizáció révén több külföldi befektető érkezett a térségbe. Az általuk szorgalmazott borászati technológia a nyugati borízlés, és a gyors tőkeforgás elősegítése miatt új aszústílus megjelenéséhez vezetett. Ezek a borok inkább a szőlőből származó, elsődleges aromákra helyezik a hangsúlyt, könnyebbek, kevésbé oxidatívak, mint a régebbi borstílus borai. Sajnos szlovák oldalon az elmúlt egy-másfél évtized leforgása alatt nem sok minden változott. Pontosabban a tokajinak tartott bortermelő régió meglehetősen lepusztult, az ültetvények állaga – egy-két dűlőt, termelőt kivéve – leromlott, a térség egésze inkább elszomorító, mint megnyugtató benyomást kelt. Ezt a hazai szőlőtermelők és borászok is beismerik, bár az okokat mindenki másként magyarázza. Pedig különösen Kistornya térségében vannak olyan idegenforgalmi látványosságnak is beillő magánpincék, amelyek még azok számára is izgalmasak, akik ismerik a mádi, tállyai vagy a sátoraljaújhelyi föld alatti labirintusokat. A kistoronyai több szintes pincék sohasem láttak villanyfényt, s bennük teljes eredetiségében élvezhető az évszázados pincerendszerek hangulata. (SN, KT, ú)

Olasz és francia tokaji borok

A Magyarországon és Szlovákiában palackozott tokajin kívül még két helyen készül „tokaji” márkanévvel bor. Az egyik Franciaország, s ott a termelés eredetileg Elzászban indult meg Tokay d’Alsace néven állítólag az 1500-as években Lazar de Schwendi zsoldosvezér által Magyarországról odatelepített vesszőkről. Észak-Olaszországban pedig egy Tocai Friulano elnevezésű szőlőfajtát, illetőleg az abból készült bort forgalmazzák. Ám a franciához hasonlóan ez az ital sem mutat rokonságot az eredeti tokaji borokkal. A francia és az olasz bortermelőknek az EU döntése értelmében legkésőbb 2007-ig kell változtatniuk termékük nevét.