Lollo, a magyarok reménye

dd

Gina Lollobrigida halálhírére nekünk, negyven felüli magyaroknak azonnal bevillant egy régi szilveszteri műsor. Ugye tudják, melyikre gondolok?  

Ugorjunk vissza az időben pontosan ötven évet. A Magyar Televízió 1972 szilveszterén különleges műsorszámot sugárzott. Európa első számú szexszimbóluma, Gina Lollobrigida jelent meg a színen elképesztő, gyöngyös koktélruhában, és érzéki táncot lejtett a láthatóan megilletődött Antal Imrével és Vitray Tamással.

Ennek a „jelenésnek” szimbolikus tartalma is volt. Azt üzente a magyar polgároknak, hogy a Kádár-kori gulyásszocializmus kellően laza és megengedő, hogy járhatóak az ösvények, amelyeken eljuthat hozzánk a nyugati kultúra. Hiszen lám, a világ egyik legszebb asszonya jött el Budapestre, hogy jó hangulatot csináljon nekünk egy újabb nehéz évkezdésre.  

Remélem, nem rombolom le tömegek illúzióit azzal, hogy elárulom: a rendszerváltás után ismét Magyarországra látogató Lollobrigida már nem is emlékezett arra, hogy korábban is járt volna Budapesten. Miközben az említett szilveszteri táncprodukciót folyamatosan ismételte a Magyar Televízió.

Azt sem mondhatnám nyugodt szívvel, hogy nagy színésznő volt. Azt viszont igen, hogy ikon volt, az első celebek egyike. Stílus, megjelenés, szexepil, divatdiktálás – mindezeknek a filmvászon csupán eszköze volt. Használta a filmvásznat, vagy az használta őt, teljesen mindegy: szép lett a vászon tőle. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?