Lipšic: Előzetesbe kerültek a nagymegyeri NAKA-razzia gyanúsítottjai

Daniel Lipšic

Előzetes letartóztatásba kerül a Kapzsi (Mamonár) fedőnevű rendőrségi akció során őrizetbe vett öt gyanúsított. A nagymegyeri vámhivatal alkalmazottairól van szó, akik a gyanú szerint bűnszervezetet működtettek – tájékoztatott keddi sajtótájékoztatóján Daniel Lipšic különleges ügyész.

Május elején kilenc személy ellen indult eljárás az ügyben. „A nyomozás során, amely két éven át tartott, sikerült nagyon komoly bizonyítékokat szerezni, melyek alapján kijelenthetjük, hogy a pénzügyőrség nagymegyeri vámhivatalának alkalmazottai bűnszervezetet hoztak létre és működtettek” – jelentette ki Ľubomír Daňko, a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) igazgatója, hozzátéve, hogy a feltételezés szerint a csoport főnöke a vámhivatal vezetője volt.

A nyomozás során a tanúvédelem intézményét is felhasználták, emellett beépített ügynök is dolgozott a vámhivatalban. Jiří Žežulka, a Pénzügyi Igazgatóság elnöke közölte, hogy a gyanúsítottak megszegték a szolgálati esküjüket, és tevékenységük rossz fényt vet az egész testület tisztességes alkalmazottaira is.

A letartóztatott személyeket bűnszervezet létrehozásával, működtetésével és támogatásával, hatósági jogkörrel való visszaéléssel és korrupcióval, valamint erőszakos cselekményekkel is gyanúsítják. Az akció során számos házkutatást is tartottak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?