Legkevesebb kilenc palesztint ölt meg egy ciszjordániai fegyveres összecsapásban az izraeli hadsereg

Legkevesebb kilenc palesztint ölt meg egy ciszjordániai fegyveres összecsapásban az izraeli hadsereg

Legkevesebb kilenc palesztint öltek meg izraeli katonák egy csütörtök reggeli razziából tűzpárbajjá fajult összecsapásban a Ciszjordánia északi részén lévő Dzsenín menekülttáborában – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.

Az izraeli kommandó egy tejtermékeket szállító hűtőkamionnal hatolt be a menekülttáborba, ahol a Sin Bet belbiztonsági szolgálat előzetesen összegyűjtött információi alapján megkezdte körözött palesztinok őrizetbe vételét.

Az egyik épületben számos fegyveres volt, és velük robbant ki a tűzpárbaj. Hét palesztin fegyveres halt meg, valamint két palesztin civil. A palesztin egészségügyi hatóságok közlése szerint többen megsebesültek, közülük hárman súlyosan.

Az izraeli hadsereg közleménye szerint az izraeli katonák az akcióval „egy jelentős támadást hiúsítottak meg”. A razzia során szokatlan módon rakétával is célba vettek egy dzseníni épületet.

„A halottak jelentős száma miatt eszkalációs forgatókönyvekre is készülünk, a térségben fokozott készenlét várható” – közölte a lappal egy meg nem nevezett izraeli biztonsági tisztségviselő.

A Gázai övezetet irányító Hamász és az Iszlám Dzsihád nevű iszlamista terrorszervezetek „vészhelyzeti értekezletet” tartottak a történtek miatt Gázában. „Ha nem szűnik meg a Dzsenín elleni agresszió, akkor tovább fokozódik a helyzet, és minden lehetőség nyitva áll előttünk” – közölte az al-Dzsazíra pánarab hírtelevízióval az Iszlám Dzsihád szóvivője.

A palesztinok közlése szerint az egyik halott Szalahat Ezz Ad-Din, a menekülttábor egyik lakója volt, a Dzseníni Brigád nevű csoport egyik fegyverese. Szintén a halottak között van a 24 éves Szaib Isszam Mahmúd Zariki. A palesztin egészségügyi minisztérium közlése szerint egy idős nő is életét vesztette az összecsapásban.

A Palesztin Hatóság elnökének, Abu Mazennek a szóvivője azzal vádolta meg Izraelt, hogy „tömeggyilkosságot követ el a dzseníni menekülttáborban, miközben a világ hallgat”. „Felszólítjuk az ENSZ-t és az összes nemzetközi emberi jogi szervezetet, hogy sürgősen lépjenek közbe, nyújtsanak védelmet népünknek, és állítsák meg a vérontást, amelyet gyermekek, fiatalok és nők is átélnek” – így sürgetett nemzetközi beavatkozást Mohamed Stajje palesztin miniszterelnök csütörtökön.

Legutóbb egy héttel ezelőtt vesztette életét két palesztin egy szintén Dzsenínben, a palesztin ellenállás fellegvárában kitört tűzharcban.

Tavaly tavasszal a palesztin szélsőségesek terrorcselekmények sorozatát indították el izraeliek ellen, és 31 ember halálát okozták. Tavaly mintegy 150 palesztin is életét vesztette, idén már több tucat halottat számolnak. Sokan – de nem mindegyikük – támadásokban vagy a biztonsági erőkkel Ciszjordániában összecsapva vesztették életüket.

A razziák célja az izraeli hadsereg szerint a fegyveres hálózatok felszámolása és az újabb támadások megakadályozása. Legutóbb 2006-ban halt meg 2022-höz hasonlóan sok palesztin izraeli katonákkal vívott összecsapásokban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?