Kyselica korábban katonai hírszerzés ügynöke volt

Lukáš Kyselica

Lukáš Kyselica, belügyi államtitkár, aki az OĽaNO jelöltlistáján indult és parlamenti képviselővé is választottak, a Katonai Titkosszolgálatnak dolgozott.

Mindezt úgy, hogy a pártban erről mitsem tudtak. Kyselica 2019. október 1-től, 2020. március 19-ig, a parlamenti mandátumának átvételét megelőző napig a katonai hírszerzés fedett, azaz titkos megbízatásban lévő munkatársa volt - derítette ki a DenníkN.

A szolgálatban a főnöke, az a Ján Balciar volt, aki még az előző kormány utolsó hivatali hónapjaiban, Kyselica titkosügynökösködése idején, a szintén OĽaNO-s Jaroslav Naďot gyanúsította meg titkos információk veszélyeztetésével.

A pártban csak a választás után derült ki, hogy Kyselica ügynök volt.

Az államtitkár elismerte, a kampány során Balciar információkat kért tőle Naďról és az azóta belügyminiszterré kinevezett Roman Mikulecről is. Ennek ellenére Naď most úgy nyilatkozott, bízik Kyselicában.

Az államtitkár korábban rendőrként dolgozott, a hírhedt Gorilla-ügyet vizsgáló nyomozó csoportot vezette. (DenníkN)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?