<p>Hagyományos programok, új kísérő-rendezvények, több mint ezer fellépő várja a kultúrára éhes közönséget az 51. Országos Népművészeti Fesztiválon holnaptól vasárnap estig.</p>
Zselíz: népzene, néptánc, ízutazás, borkóstolás három egész napon át
Holnap 9.30-kor szakmai konferenciával kezdődik a fesztivál, 16 órától kézművesek kínálják portékájukat a városi parkban, 17.30-kor nyílik a Mindennapok a térben című kiállítás a Csemadok-házban, melyen a dunaszerdahelyi Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet mutatkozik be. 19 órától a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa ad koncertet a nagyszínpadon, ekkor nyitják meg hivatalosan a fesztivált. Ezt követően a Lévai járás népdalköreinek egyesített kórusa lép fel.
20 órától Sebestyén Márta és zenész barátai lépnek a nagyszínpadra. 21.45-től 3 óráig Konkoly László rendezésében folyik a táncház, és várja a vendégeket a folkkocsma.
Szombaton 10 órától egész napos gasztrotúrán vehetnek részt a Zselízre látogatók, és megkóstolhatják a legjobb borászok nedűit, 10 órakor ismét kirakják portékájukat a kézművesek, a kastély mellett a kézműves mesterek műhelyeivel ismerkedhetnek meg közelről azok, akik arra kíváncsiak, melyik mester hogyan készíti remekműveit, aki pedig késztetést érez, hogy belekóstoljon valamelyik mesterségbe, Zselízen megteheti. 9.30-tól a gyerekeké a világ, lesz népmesemondó, bábjáték, interaktív koncert, játszóház. Közben a felnőttek népművészeti előadásokat hallgathatnak a Csemadok-házban, 10 órakor megnyílik a pajta, amelyben hazai éneklő és néptánccsoportok, valamint szólisták mutatkoznak be. Négy órától nyilazásra, ostorcsattogtatásra és botforgatásra várják az ügyes kezű ifjakat. 17.30-tól a Varjos zenekar ad koncertet. Hét órától a fesztivál különleges versenye kezdődik, amelynek lényege, ki ismeri fel a legtöbb pálinkát. Aki a színjátszáshoz vonzódik, 10 órától este nyolcig belemerülhet az Ekhós szekéren előadásaiba, amelyben fellépnek a gyermekcsoportok és az ifjúsági táncegyüttesek is. 19.30-kor kezdődik a felnőtt táncegyüttesek közös műsora, 21 órakor pedig a magyar Állami Népi Együttes előadása. A folkkocsmába 21 órától hajnali négyig várják a tánctanulásra vágyókat.
A vasárnap is ízutazással kezdődik, kirakodóvásárral folytatódik, fellépnek győztes gyermek-néptáncegyüttesek, lesz vidám Kolompos-koncert, a Csavar Színház Azördögbe!!!! című népmesét adja elő, bemutatkozik a 2016-os Fölszállott a páva kategóriagyőztese, a somorjai Csali gyermek-néptáncegyüttes, a kassai Hornád néptáncegyüttes, fellép Berecz András. A fesztivál a 17 órakor kezdődő gálaműsorral zárul. (end)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.