ZENEZÓNA

Sztárzenekar és sztárproducer
A Billboard magazin decemberben adott hírt arról, hogy a Coldplay új nagylemeze várhatóan még 2007-ben megjelenik, ám részleteket nem közölt.

Sztárzenekar és sztárproducer

A Billboard magazin decemberben adott hírt arról, hogy a Coldplay új nagylemeze várhatóan még 2007-ben megjelenik, ám részleteket nem közölt. A napokban kiderült, hogy a brit együttes készülő negyedik stúdióalbumának irányítását a szakma veterán producere, az ötvenkilencedik életévében járó Brian Eno végzi. A hírt Eno jelentette be egy rádióinterjúban. „A zenei anyag jócskán különbözik majd az előző három stúdiólemeztől, és kerülni fogja az összes jelenleg divatos irányzatot” – nyilatkozta. A felvételek állítólag már ősszel elkezdődtek egy londoni stúdióban. Brian Eno a pályafutását a Roxy Music nevű zenekarban kezdte, majd szólókarrierbe fogott. Világhírű más előadókkal és együttesekkel való együttműködése révén lett, a többi közt David Bowie, a Talking Heads vagy a U2 albumainak producereként. Legutóbbi munkája Paul Simon tavaly májusban kiadott Surprise című korongja. (p, z)

Stúdióba vonult 2006 felfedezettje

Nagy-Britanniában tavaly a The Kooks adta el az ötödik legtöbb hanghordozót, az Inside In / Inside Out című nagylemezéből 1 104 000 példány fogyott a szigetországban. A brightoni zenekar időközben elkezdte a második albumának munkálatait. „Nem érzek semmiféle nyomást az együttesen, ugyanazt tesszük, amit korábban: popdalokat írunk. Nem változtattunk a munkamódszereinken sem, ugyanabban a stúdióban és ugyanazzal a stábbal dolgozunk, mint az elsőnél, és az elvárásokkal sem foglalkozunk, nem arra koncentrálunk, hogy bárkinek is megfeleljünk” – nyilatkozta a zenekar frontembere, Luke Pritchard. (p, e)

Feloszlott a brit kultuszzenekar

A kilencvenes évek egyik meghatározó brit együttese, a Paul Heaton énekes vezette The Beautiful South befejezte pályafutását. A zenészek szűkszavú közleményben adták hírül a megszűnést. „Szeretnénk mindenkinek megköszönni az elmúlt gyönyörű éveket” – olvasható az üzenetben. A zenekar az egykori The Housemartins utódegyütteseként alakult meg, első nagylemeze 1989-ben került a boltokba Welcome To The Beautiful South címmel, a legutóbbi, a Superbi pedig tavaly májusban jelent meg, és a brit eladási lista hatodik helyén debütált, de ezután gyorsan távozott is az összesítésről, mély nyomokat ez már nem igazán hagyott maga után. (p, b)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?