Zeneünnep Londonban

Akárcsak tavaly, idén is tizenhárom kategóriában találtak gazdára az elismerések a legfontosabb brit zenei díjkiosztón, a londoni Earls Courtban szerdán megrendezett BRIT Awardson.

A díjak összetételében egy változás történt: „A legjobb nemzetközi újonc” kategória helyett „A kritikusok díját” ítélték oda, amit 2008 első felfedezettje, Adele kapott. A győzteseket több száz szakember: újságírók, lemezlovasok, zenei producerek és koncertszervezők választották ki a január 14-én nyilvánosságra hozott jelöltlistáról.

Hárman voltak érintettek négy kategóriában: Leona Lewis, Mika és a Take That. Gary Barlowék tavaly „A legjobb brit kislemez” kategóriában a Patience című slágerrel nyertek, idén a Shine cíművel vitték el a trófeát. A fiúkvartett ezen kívül megkapta a legjobb brit koncertzenekarnak járó díjat is. Leona Lewis, aki 2006 decemberében megnyerte a The X Factor című zenei tehetségkutató tévéműsor harmadik sorozatát, meglepetésre üres kézzel távozott a gáláról. A tavalyi év legnagyobb felfedezettje, Mika is csak egy díjat zsebelt be, „A legjobb brit újonc” kategóriában diadalmaskodott.

A három jelölést szerzett Arctic Monkeys két díjat vihetett haza, ugyanabban a két kategóriában nyert, amelyekben tavaly. 2007-ben a sheffieldi együttest hirdették ki a legjobb brit zenekarnak, és a Whatever People Say I Am, That’s What I’m Not című nagylemeze győzött „A legjobb brit album” kategóriában. Idén is Alex Turner együttese lett a legjobb brit zenekar, a második, Favourite Worst Nightmare című nagylemeze pedig „A legjobb brit album” kategóriában nyert. A harmadik duplázó együttes a Dave Grohl vezette seattle-i Foo Fighters.

A díjkiosztón megjelent a február 10-i Grammy Awardson öt arany-gramofont kapott Amy Winehouse is. Mark Ronson dalát, a Valerie címűt énekelte (ezt közösen jegyzik), és a Love Is A Losing Game című felvételét is előadta. A gála legkiemelkedőbb produkciója Rihanna és a Klaxons fellépése volt. Az énekesnő megaslágerét, az Umbrellát adták elő, amelybe az együttes beleszőtte a Golden Skans című szerzeményét. (péjé)

BRIT Awards 2008

A legjobb brit női előadó Kate Nash

A legjobb brit férfi előadó Mark Ronson

A legjobb brit zenekar Arctic Monkeys

A legjobb brit album Arctic Monkeys: Favourite Worst Nightmare

A legjobb brit kislemez Take That: Shine

A legjobb brit koncertzenekar Take That

A legjobb brit újonc Mika

A legjobb nemzetközi női előadó Kylie Minogue

A legjobb nemzetközi férfi előadó Kanye West

A legjobb nemzetközi zenekar Foo Fighters

A legjobb nemzetközi album Foo Fighters: Echoes, Silence, Patience & Grace

A kritikusok díja Adele

Életműdíj Paul McCartney

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?