Zene(kar)sirató

A legfontosabb hozzávaló, a CD ugyanis – akármilyen furcsa – nincs, s nem is lesz. Csak különálló dalok vannak.

Először nyáron kaptak szárnyra olyan híresztelések, hogy feloszlik a Kaukázus. Alaptalan pletykáknak véltem ezeket. Ráadásul a menedzser is cáfolt, azt mondta, a fiúk csak visszavesznek a tempóból, kevesebb koncertet vállalnak. Nemrég viszont hivatalossá vált: január 2-án a budapesti Gödör Klubban sorra kerülő fellépés után az együttes eltűnik a nyilvánosság elől. Nem oszlik fel, pihenőt tart, határozatlan időre abbahagyja a zenélést. A sokadik hallásra is érthetetlen bejelentés magyar zenei berkekben kétségkívül az év legnagyobb meglepetése. A zenekar látszólag ereje teljében van, karrierje látványosan ível felfelé.

A Kaukázus 2004-ben alakult Tatabányán. Javarészt az MR2-Petőfi Rádió támogatásának köszönhetően tett szert országos népszerűségre a felvételeit az interneten digitális formátumban ingyen kínáló együttes. A lényeg a mondat második részében rejlik. A Kaukázus a jövő zenekarait testesíti meg – főleg ilyen együtteseink lesznek a következő években, és átalakítják a magyar könnyűzenei életet. Akár tetszik, akár nem: a profi zenészek helyére lelkes, másodállásban szívvel-lélekkel zenélő amatőrök lépnek, mivel a zenéből egyre rosszabbul és egyre kevesebben élnek meg a CD-másolás, az illegális letöltés, valamint a telített piac miatt, és a helyzet nem fog javulni. Eddig mik voltak a legfontosabbak? Hogy minél előbb a boltokban legyen a hanghordozó – állítólag leírhatatlan érzés először megpillantani a polcon –, és a rádiók játsszák a dalokat – állítólag leírhatatlan érzés először hallani a hangszórókból –, s pont ezek azok, amik a Kaukázusnak nem fontosak. (A kereskedelmi rádiók műsorába nem nagyon fér be, szinte csak a Petőfi sugározza a szerzeményeit.) A zenészek a szünet kapcsán kiadott közleményükben meg is fogalmazták, hogy nem akarnak a magyar popzene sztárjai lenni, mert szerintük nem áll jól nekik az, ami az arra érdemesebbeknek igen. Nem tudják magukat elképzelni negyvenévesen, kopaszon és kövéren a színpadon, mondjuk, egyik slágerüket, a Szalai Évát énekelve. Ha az elején ilyen tervekkel vágtak bele, az érthető, az viszont már furcsa, hogy a siker közepette sem csábultak el. Kizártnak tartom például, hogy ne kereste volna meg őket egy-két lemezcég. A zenekar az elmúlt öt évben több száz koncertet adott, idén már a fesztiválok nagyszínpadán húzónévként szerepelt. Úgy, hogy soha nem jelent meg albuma kiadónál!

Én vállalom, hogy – ha tetszik – maradi vagyok, legalábbis néhány dologban ragaszkodom a hagyományokhoz, ezért is furcsállom, a Kaukázus miért nem gyűjti össze a felvételeit, és rakja fel CD-re, még akkor is, ha nem ez a jövő. Ezzel még nem menne szembe az eredeti elképzeléseinek, s némi bevétel is csurranna. Abban biztos vagyok, hogy a korong az eladási lista élmezőnyébe repítené az együttest. Hanghordozó nélkül január 3-ától úgy fog eltűnni – remélhetőleg azért nem örökre –, hogy semmi megfogható nyom nem marad utána.