Yoko Ono-kiállítás nyílik Budapesten

Yoko Ono

A békevágy és a béke témájához kapcsolódó alkotásokat mutat be Yoko Ono legismertebb kortárs japán képzőművész és zenész, John Lennon felesége életművéből A háborúnak vége! Ha akarod – Tribute to Yoko Ono című kamarakiállítás, amely vasárnap nyílik Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban.

A februárban a 90-ik életévét betöltő világhírű performance- és kortárs művész tárlatán interaktív és performatív művek, valamint festmények, szobrok és rövidfilmek lesznek láthatók. 

L. Simon László főigazgató hangsúlyozta: a Yoko Ono-kiállítás a béke fontosságára hívja fel a figyelmet. Arra, hogy nincs szükség háborúra, mert annak soha nincsenek igazán nyertesi, csak súlyos vesztesei vannak, az etnikai konfliktusokat, gazdasági kérdéseket nem lehet fegyverekkel megoldani. A főigazgató közölte, hogy a Yoko Ono-kiállításból befolyó összeget az ukrajnai háború kárpátaljai áldozatainak támogatására fordítják. Ötvenkét évvel ezelőtt New Yorkban jelentek meg szórólapok War is over! If you want it (A háborúnak vége, ha te is akarod) felirattal. A Yoko Ono kezdeményezésére indult projekthez később csatlakozott John Lennon is, akkor a vietnámi háború ellen tiltakoztak – emlékeztetett a sajtótájékoztatón Gulyás Gábor, a kiállítás kurátora.

Felhívta a figyelmet arra, hogy ez a békeaktivista megnyilvánulás ismét aktuálissá vált az ukrajnai háború miatt. A Yoko Ono-kiállításon az alkotó több mint 30 fontos műve lesz látható.

A Levágott darab című performanszt is láthatja majd a közönség, ez a darab a művészettörténetben az egyik legelső, közismertté vált művészeti akció volt. Yoko Ono először 1964-ben a tokiói Sogetsu Art Centerben mutatta be, később New Yorkban és jónéhány nyugati nagyvárosban. Az elmúlt két évtizedben már több olyan előadása volt, amelyben nem a japán művész szerepelt. Az eredeti performanszban Yoko Ono ruhájából vághatott le egy darabot a közönség. A fővárosi tárlaton kilenc alkalommal lesz látható az előadás, első alkalommal Trill Zsolt színész részvételével, az utolsó alkalmon, február 18-án Yoko Ono és John Lennon fia, Sean Lennon zenész vesz részt rajta.

Yoko Ono a második világháború után elkezdődő modernizmus legnagyobb hatású japán művésze. Harminchárom zenei nagylemezt adott ki, több mint hatvan filmet készített, számos könyvet írt, életművének legjelentősebb része a képzőművészethez kapcsolódik. Yoko Ono saját életművét egyedül építette fel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?