Woody Allen és nyoma

Velence. „Csodálatosképpen so?hasem éreztem, hogy bármelyik filmkészítőre is hatással lettem volna” – mondta Woody Allen Oscar-díjas filmrendező Velencében, ahol vasárnap – szokás szerint – ver?senyen kívül vetítették legutóbbi filmjét.

Velence. „Csodálatosképpen so?hasem éreztem, hogy bármelyik filmkészítőre is hatással lettem volna” – mondta Woody Allen Oscar-díjas filmrendező Velencében, ahol vasárnap – szokás szerint – ver?senyen kívül vetítették legutóbbi filmjét. A 71 esztendős mester szerint több évtizedes munkássága nem hagyott nyomot a film?mű?vészet többi alkotóinak munkájában: „Nem azért, hogy álszerénykedjek, de míg a kortársaim – Scorsese, Coppola, Altman, Spielberg – hatását mindig éreztem, a saját befolyásomat sohasem fedeztem fel senkinek a munká?ján” – állította Allen. Az őt ért hatások közül Groucho Marx és Bob Hope munkásságát emelte ki a Cassandra álma című filmjének sajtóértekezletén. A Londonban forgatott produkció Ewan McGregorral és Colin Farrell-lel a főszerepben két fivér történetét meséli el. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?