Vonatok, a mozi vonatai

SZABÓ G. LÁSZLÓ

Az emlékezetes kulturális esemény, a mozi születésének közeledő 120. évfordulója alkalmából ötletes és tartalmas kiadványt jelentetett meg a pozsonyi Szlovák Filmintézet. A vonat neve: film címmel forgalomba került 150 oldalas publikáció huszonnégy fős szerzői csapata komoly munkát végezve azokat az alkotásokat állította egymás mellé, amelyekben vonatok jönnek, vonatok mennek, s így vagy úgy még nyomot is hagynak a nézők emlékezetében. Mint az emberek. Elvégre, ahogy Jean-Michel Guenassia írja egy helyütt: „Kétféle embertípus létezik. Mozdony az egyik, vagon a másik.” Vagyis az egyik húz, a másik vontatja magát.

„Egy filmbeli vonat a civilizációs fejlődés hordozója is lehet – vélekedik Peter Dubecký, a Szlovák Filmintézet főigazgatója –, az idealizált természeti helyszínek eltűnésének szimbóluma, egy szerelmi kaland elindítója, egy gyilkosság zárt tere, egy támadás objektuma, különböző totalitárius rendszerből szökő emberek menekülési eszköze. A vonat és a film, mint két jelkép, valahogy összetartozik.”

Hatvan film, amelyen átsuhan a vonat. Wong Kar-wai és egy elveszett szerelem a 2046 című drámában. Claire Denis 35 rumja, amelyben apa és lánya maradék közös idejét a vonatok mérik, aztán ahogy a sínek, úgy ők ketten is más irányba mennek. Szabó István Budapesti meséiben a világvégén kisiklott sárga villamos, amelyet sziszifuszi erővel tolnak vissza a sínekre, és elveszett emberek tolják maguk előtt, abban a reményben, hogy előbb-utóbb hazavezeti őket. Jan Němec, a hatvanas évek cseh új hullámának egyik vezéralakja Az éjszaka gyémántjaival a koncentrációs táborok felé tartó marhavagonok utasait mutatja meg egészen közelről. „A vonat: illúzió – tartja a jeles rendező. – Mivel utazol, azt képzeled, látsz majd valamit, amit eddig még nem láttál. Ezek a marhavagonok pedig – annak ellenére, hogy a létező legnagyobb szörnyűséget jelképezik, hiszen ez volt az utolsó, amit az emberek láttak, majd leszállították és gázkamrákba terelték őket, bennem mégsem ébresztenek borzalmakat – számomra még mindig az előttem levő utat jelentik. A szörnyűség nem magában a szerelvényben rejtőzik, hanem azon a helyen, ahova tart.”

Andrej Koncsalovszkij filmjében, a Bolondokházában az éjszaka sötétjéből tör elő a vonat, amely a reményt jelenti a címbeli ház lakóinak, főleg Zsannának, aki megálmodott szerelmét, Bryan Adamst látja a mozdony ablakában. Mesteri ötlet ez a rendező részéről, hiszen ahogy a film érzékelteti: egyedül az álmodozás segítheti a bolondokat abban, hogy megőrizzék ép eszüket.

Dušan Hanák filmje, a Szeretlek, szeress! antihősei – köztük Csákányi Eszter – egy szocialista vasútállomás védőszárnyai alatt élik egyébként szürke, eseménytelen életüket. Věra Chytilová a Kalamitásban egy menet közben lerobbant kisvonat sorsán keresztül mutat rá egy élhetetlen társadalmi rendszer hibáira. Mindkét film a nyolcvanas évek elején készült. Hanák a forgatást megelőzően tapasztalatszerzés címén beállt vasúti munkásnak, Chytilová pályaudvaron nőtt fel, és bakfiskoráig az ottani restiben serénykedett. Hanák filmjében a melankólia és az együttérzés utazik a vonaton, Chytilovánál az agy működik teljes fordulatszámmal, s az irónia integet a pátosznak és az ostobaságnak.

Tarr Béla alkotásában, A londoni férfiban bűntény szemtanúi vagyunk a pályaudvaron, Billy Wilder Van, aki forrón szereti című örökzöldjében a vonat a teljes biztonság helyszíne, főleg, ha valahonnan valamiért menekülni kell. Tony Curtis, Jack Lemmon és Marilyn Monroe parádés számot nyomnak le a filmben, de nem olyat, mint Lars von Trier hőse, A nimfomániás. Van kutya is, aki a vonatokat szereti (Goran Paszkaljevics rendezésében), vannak ellenőrök, akik élnek-halnak a rendért (Antal Nimród: Kontroll), s vannak tehervonatok, amelyek megnevezhetetlen anyagot szállítanak a Zónába (Andrej Tarkovszkij: Sztalker). Titkos vonatok is léteznek (Jim Jarmusch: Mystery Train) és szigorúan ellenőrzöttek (Jiří Menzelnél). Van Transzszibériai expressz, Orient expressz és Trans-Europ-Express is a filmművészetben. Vannak vonatok, amelyek a mennyországba tartanak (Karel Kachyňa révén), de olyanok is, amelyek a paradicsomból érkeznek (Zbyněk Brynychnél), és van olyan szerelvény, amelyet teljes egészében felrobbantanak (Simó Sándor: Viadukt). Vannak vonatok, amelyek a csodát hozzák el (Sergio Leone: Volt egyszer egy Vadnyugat, Claudia Cardinale), más vonatok meg épp attól fosztanak meg bennünket (Bertolucci: A megalkuvó, Jean-Louis Trintignant, Stefania Sandrelli).

Nagy utazás A vonat neve: film című kiadvány. Utazás az időben, utazás a filmművészet nagy mestereivel, utazás kalandból kalandba, gyönyörből a fájdalomba.

Százhúsz év a síneken.