Vízipipázás és bungee jumping helyett pszichedelikus lufi-labirintus

Budapest. Az utolsó napon már elsőéves szigetelők is térkép nélkül közlekednek, tudják, hol kapható a legjobb kaja, és a legügyesebbek már játszva becsempésznek italt a szigetre, amiből – ugye emlékeznek! – semmilyen mennyiség, még megkezdett üvegben sem hozható be. Az utolsó napon már sokan vágynak egy kis csendre, a hozzám hasonló zaj-dzsankik is. Meglepetten kapja fel az ember a fejét a délelőtti csendre. Aztán helyreáll a világ rendje, tizenegykor valamelyik színpadon kezdik belőni a cuccot, már szól a lábdob, a fejek bólogatni kezdenek, jöhet az első kávé és túró rudi, a sziget legnépszerűbb reggelije. Az utolsó napon az ember oszt és szoroz, felmér veszteséget és nyereséget. Az eredmény lehangoló, idén is egy csomó bekarikázott programról lemaradt, egyszer sem járt például a Zúzda nevű acélos színpadnál, nem lövette ki magát katapultból, nem játszott logikai játékokat, nem vízipipázott, és persze megint nyúl volt a bungee jumpinghoz (bár ez utóbbit évről évre ügyesebben ki lehet magyarázni az életkorunkra hivatkozva).

Jöjjön legalább három dolog, amivel adós maradtam eddig. Az első a Luminárium, mely mára a fesztivál egyik várva várt látványosságává nőtte ki magát. Aki már járt az angol Architects of Air valamelyik lumináriumában, az tudja, hogy az élmény megéri az egy óra sorban állást a tűző napon vagy esőben. Nem kap tőle az ember szívdobogást, nem ugrik fel az adrenalinszintje, mégis évente kb. százezren kíváncsiak erre a pszichedelikus élményre. Képzeljenek el egy csaknem ezer négyzetméteren elterülő lufi-labirintust, buborékok, alagutak, termek hálózatát. A különleges fényáteresztő képességű műanyagból kézi munkával készített falakat a befújt levegő nyomása tartja a helyükön. A formák kialakításán egy egész művészcsoport agyal, az iszlám építészettől a természetben fellelhető geometriai formákig terjed az ihletforrás. Odabent relaxációs zene szól, le is lehet heveredni, mint egy gigantikus sátorban.

Egy másik gigantikus sátorról is szólni illik. Itt egészen más zene ömlik a hangszórókból, szigorú metál, annak megannyi alfaja, a trashtől a speeden át a hardcore-ig. Szakértők már ötszáz méterről meg tudják különböztetni ezeket, azonnal mondják, melyik banda játszik. Nem akárkiket hívtak meg idén a szigetre: Cradle Of Filth, Fear Factory, Cathedral, Morbid Angel, Exploited, hogy csak azokat említsem, akiket én is képes vagyok felismerni. A színpad hangosítása szakértőim szerint már-már tökéletes, elhelyezése pedig ideális, mert messze van mindentől, külön sziget a szigeten, és innen hamar elérik azt a bizonyos Zúzdát is, ahol feltörekvő zenekarok zúznak.

Az elektronikus zene szépen, fokozatosan vívta ki pozícióját a fesztiválon, emlékszem, mekkora fejtörést okozott a szervezőknek, hogy beengedjék-e ezt a műfajt. Az underground tánczenék nagy propagátora az ex-Bizottságos Bernáth(y) Sándor volt, engem is ő győzött meg végleg a dolog pozitívumairól. Az évre is emlékszem: 1996, a Prodigy első szigetes jelenésének nyara. Kissé bizarr lesz ismét látni-hallani őket ezen az utolsó estén. Liam Howlett hangmágus egyedül is boldogulna, és boldogult is az elmúlt években, most viszont megint maga köré gyűjtött valakiket. Hogy kiket, az hamarosan kiderül... Aztán bontják a nagyszínpadot, mi pedig sátrat bontunk.