Ausztráliába érkezett a brit uralkodó

III. Károly király

Ausztráliába érkezett kedden a brit uralkodó. A hatnapos látogatásra III. Károly királyt elkíséri felesége, Kamilla is.

A királyi házaspár repülőgépe 16 ezer kilométeres, 24 órás út után, helyi idő szerint késő este szállt le Sydney nemzetközi repülőterén. 

Károly tizenhetedik alkalommal keresi fel Ausztráliát, brit és ausztrál uralkodóként azonban első ízben jár a kontinensnyi országban. 

Hivatalos programjait jelentősen könnyítették, tekintettel arra, hogy a királynál az év elején daganatos megbetegedést diagnosztizáltak, és kezelése azóta is tart. 

A legjelentősebb változtatás az útiprogramban az, hogy III. Károly az eredeti tervekkel ellentétben nem keresi fel Új-Zélandot, de ausztráliai programjait is úgy állították össze, hogy késő esti események és hosszabb kirándulások ne szerepeljenek benne. 

Ausztrália a zömmel egykori brit gyarmatok alkotta Nemzetközösség tagja. A jelenlegi 56 tagállam közül – az Egyesült Királysággal együtt – tizenötnek III. Károly az alkotmányosan elismert államfője, köztük olyan parányoknak, mint Tuvalu, és olyan földrésznyi kiterjedésű országoknak, mint Kanada és Ausztrália. 

Kanada után Ausztrália a világ második legnagyobb területű alkotmányos monarchiája, ahol a brit korona formális fennhatósága érvényesül, jóllehet mindkét ország Nagy-Britanniától független parlamenti demokrácia. 

A jelenlegi ausztrál miniszterelnök, Anthony Albanese ugyanakkor közismerten republikánus érzelmű, és többször kifejezésre juttatta azt a véleményét, hogy Ausztráliának köztársasággá kellene átalakulnia, a helyi parlament által megválasztott ausztrál állampolgárságú államfővel. 

Ebben az ügyben a királyi házaspár látogatása előtt levélváltás is volt a legnagyobb ausztrál monarchiaellenes szerveződés, az Australian Republic Movement és a Buckingham-palota – az uralkodó első számú londoni rezidenciája és hivatala – között. 

A mozgalom képviselői azt kérték, hogy ausztráliai látogatása idején III. Károly fogadja képviselőiket. Jóllehet erre nem kaptak ígéretet, a király megbízottja válaszlevelében leszögezte: az uralkodó álláspontja szerint az ausztrál nép hivatott dönteni arról, hogy Ausztrália köztársasággá váljon-e vagy sem. 

Ausztráliában 1999-ben már tartottak egy népszavazást arról az alkotmánymódosítási javaslatról, amelynek értelmében az ország köztársasággá alakult volna át, de a választók 54,87 százaléka – 95,1 százalékos részvételi arány mellett – nemmel voksolt az indítványra. 

Anthony Albanese miniszterelnök politikai programjában szerepel egy újabb népszavazás ugyanerről a kérdésről, de az ausztrál kormány III. Károly látogatása előtt jelezte, hogy jelenleg nincs napirenden a referendum kiírása.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?