VIVA COMET negyedszer

A magyar zenetévé május elején hozta nyilvánosságra, hogy az idén a nézők mely előadók és zenekarok közül választhatják ki a nyertest. Az egyre nagyobb jelentőséggel bíró díjat június tizedikén adják át.

Mint ismert, a videoklip-verseny történetében eddig kétszer Ákos, míg tavalyelőtt a Groovehouse diadalmaskodott. Ezúttal pedig az a kérdés, hogy Király Linda, a Hooligans, a NOX, a Tankcsapda vagy a Unique viheti-e haza a díjat. „Évente öt előadót jelölünk, és közülük a VIVA nézői döntik el, hogy ki legyen a győztes. Az a tapasztalatunk, hogy a díj mind a szakma, mind a közönség körében egyre nagyobb jelentőséggel bír. A mostani lista különleges, fantasztikus a stílusok keveréke. Nem irigylem a nézőket, nehéz lesz dönteniük” – mondta Málnay B. Levente, a magyar zenetévé vezérigazgatója.

A csatorna több szempont alapján állította össze az ötfős listát. Fontos volt, hogy a legutóbbi COMET óta a nézők mely dalokat kedvelték leginkább és a VIVA mely zenekarok, előadók klipjeit játszotta a leggyakrabban. Lényeges szempont továbbá, hogy kik méltóak arra, hogy a magyar könnyűzenét nemzetközi közönség előtt is képviseljék. A VIVA COMET ugyanis egy nemzetközi díj, a magyar győztest és a díj átadásának összefoglalóját a német VIVA is bemutatja.

A díjat egy rendkívül látványos rendezvényen adják át június tizedikén a Magyar Vasúttörténeti Parkban. Az eseményre a zenetévé több száz vendéget hívott meg, a könnyűzenei élet képviselőit, a médiából ismert személyiségeket és neves sportolókat. A megmaradt belépőjegyet a szavazók között sorsolják ki. (origo, pj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?