Visszatért a Bedingfield-lány

A brit kislemezlistán a hetedik helyig jutott I Wanna Have Your Babies című dallal harangozta be a második albumát Natasha Bedingfield – a nagylemeze egy hete került a boltokba. Az énekesnő karrierjét a bátyja alapozta meg, az ő árnyékából lépett elő.

A brit kislemezlistán a hetedik helyig jutott I Wanna Have Your Babies című dallal harangozta be a második albumát Natasha Bedingfield – a nagylemeze egy hete került a boltokba. Az énekesnő karrierjét a bátyja alapozta meg, az ő árnyékából lépett elő. Daniel Bedingfield a 2002 augusztusában megjelent első albumával a világ legjelentősebb zenepiacain (Nagy-Britannia, Egyesült Államok, Ausztrália) sikert sikerre halmozott, a 2004 novemberében kiadott második korongjával viszont csúnyán megbukott. Remélhetőleg húgára nem ez a sors vár. Natasha 2004 szeptemberében megjelent első nagylemezéből eddig 2,3 milliót értékesítettek, ebből egymilliót az USA-ban, 900 ezret Nagy-Britanniában. A legnagyobb európai slágere, a brit kislemezlistát 2004 nyarának végén két hétig vezetett These Words végállomása az amerikai Billboard magazin összesítésén a 17. hely volt. Érdekes mód, a 2004 decemberében a brit lista hatodik pozíciójáig jutott Unwritten című felvétele az Atlanti-óceánon túl jobban szerepelt, az ötödik helyig kúszott fel, és csak egy szabály szorította ki a listáról. Az ugyanis kimondja, hogy az a szerzemény, amely több mint huszonöt hete tanyázik a rangsorban, és csak az ötvenen kívül kapna helyet, automatikusan törlődik. Az énekesnő a második albumának oroszlánrészét Los Angelesben rögzítette – a producerek közt feltűnik Mike Elizondo, aki Eminemmel és 50 Centtel is dolgozott együtt. A korongon hangsúlyosabbak az r&b- és a hiphopelemek, mint az elsőn. (puha)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?