Na végre!

Belekötött Harris faji identitásába, nem ismert el egy fi karcnyi felelősséget sem a Kapitólium ostromával kapcsolatban, és azzal jött elő, hogy Biden mennyire utálja Harrist (!). Gyakran óvodás módon azzal vágott vissza, hogy „te voltál a rossz alelnök/politikus, nem én”. Fájdalom hallgatni, hogy egy ennyire önmagával elfoglalt, narcisztikus, 79 éves, öregedő pacák a történelmi Republikánus Párt jelöltje azután, hogy 2020-ban egyébként veszített.

Hogy miért nem szabadult meg tőle ott és akkor az establishmentje, az egy fontos kérdés lesz a későbbi önvizsgálat során.

Harris ügyész volt, ne felejtsük el! Teljesítménye a legjobb oldalát hozta ki korábbi foglalkozásának. Mosollyal, jókedvűen és nem egyszer Trumpot humorral ostorozta. Kifejezetten tanulságos, hogy a közvetítés végig mindkettejük arcát mutatta: érdemes összehasonlítani, ahogy Trump mogorván maga elé néz, nem tekint ellenfelére, míg Harris egy dinamikus és életigenlő arcot hozott.

Természetesen aligha lehet már Trump-sztori Orbán nélkül. Amikor Kamala Harris felhozta, hogy katonai vezetők, Trump volt kabinetfőnöke, volt nemzetbiztonsági tanácsadója, sőt, még volt védelmi minisztere is, külföldi vezetőkkel együtt, egyszerűen nevetségesnek tartja őt (és könnyen manipulálhatónak), na ekkor került elő a magyar miniszterelnök. Trump ugyanis azzal védekezett, hogy a nagyszerű (great – szinte minden mondatában szerepelt ez a jelző) magyar vezető őt akarja vissza, és hogy Orbán szerint micsoda szükség van rá a világpolitika színpadán.

Érdekes érzés, amikor a négy eljárás alá vont exelnök egy magyar referenciát hoz. Más körülmények közt hogy örülhetne egy nemzet, hogy az amerikai vitába kerül. Így azonban kicsit más a kontextus: az elvesztett választás után a kongresszusi eljárást megakadályozni akaró Trump, aki azért telefonált egy kormányzónak, hogy „találjanak még 20 ezer szavazatot neki”, majd azóta is a választási csalásról beszél; az a Trump, aki még most is az egykori szexuális zaklatásának áldozatait szidja bíróságon is (a héten épp E. Jean Carroll írónőt); az a Trump, akit külföldi diktátorok bátran befolyásolnak sikeresen; aki arról beszél, hogy még a demokrata donorokat is börtönbe juttatja, ha megnyeri a választást... hát nem nagy dicsőség az ő szájára kerülni.