Visszatér Gloria Estefan

A kubai származású énekesnő az utóbbi időben kizárólag háttéremberként vette ki a részét a zeneiparból. Ő írta például Shakira első nemzetközi slágerét, a Whenever Wherever címűt. Gloria hatéves szünet után jelentkezik ismét angol nyelvű albummal.

A kubai származású énekesnő az utóbbi időben kizárólag háttéremberként vette ki a részét a zeneiparból. Ő írta például Shakira első nemzetközi slágerét, a Whenever Wherever címűt. Gloria hatéves szünet után jelentkezik ismét angol nyelvű albummal. Az Unwrapped című anyag a hírek szerint szeptember végén kerül a boltokba.

A nagylemez érdekessége, hogy a dalokat szinte kivétel nélkül az énekesnő írta. Ezek után érthető, amit a lemezcégének egyik képviselője nyilatkozott. „Eddigi lemezei közül ez áll egyértelműen a legközelebb a szívéhez. Rengeteg munkája volt a dalokkal. Nem sűrűn láttam őt ilyen határozottnak. Tudta, hogy mit akar csinálni, és minden áron ragaszkodott az elképzeléseihez” – nyilatkozta a Sony Music munkatársa. Az Unwrapped megjelenése után néhány promóciós fellépés vár a sztárra, majd a jövő év elején világkörüli turnéra indul. (z,p)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?