VERSEK ÉS ARCOK: Megtalálni a megfelelő szavakat

Egyházi Dóra a komáromi Selye János Gimnázium elvégzése után vizuális- és környezetkultúra tanári, illetve informatikus-könyvtáros diplomát szerzett a szombathelyi Nyugat-Magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjában. Ezután két éven át a gútai Magán Szakközépiskolában oktatta a belsőépítész szak főbb tantárgyait, majd 2013-ban a Selye János Egyetem Egyetemi Könyvtár könyvtárosa, később igazgatója lett.  

2017-től a Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesületének alelnöke, tavaly óta pedig szabadúszó könyvtáros, a projektpedagógiával foglalkozó Grund csoport kreatív menedzsere, egyik ötletgazdája.

Tavaly csaknem tízezer (egész pontosan 9192)  kilométert tett meg kollégáival Dél-Szlovákiában, hogy felmérje a 388 magyarlakta település könyvtárainak állapotát. Az eredmények publikálása a járvány miatt idén nyárra tolódott, és szakmai konferenciákon sem tudták még prezentálni, mivel ezek is elmaradtak. De ami késik, nem múlik, ízelítőül pedig álljon itt két adat: a községek 44 százalékában működik ténylegesen a könyvtár, a legkisebb közülük a bolgáromi, 39 kötettel.

„Olyan helyen is jártunk, ahol problémát okozott kideríteni, hány magyar könyvük van. Tanulságos volt ez a felfedező út, és remélem, a könyvtárak fenntartói elgondolkodnak a további lépéseken, ha kézhez kapják az eredményeinket. Mi mindent megteszünk, hogy eljuttassuk valamennyi illetékeshez ezt a tanulmányt, mintegy 400 e-mail címet gyűjtöttünk össsze, és szakmai kiadványokban is meg fog jelenni” – mondja Dóra, mielőtt rátérnénk kedvenc verseire. Persze az irodalom területén minden mindennel összefügg, azaz ha több verskötet, esetleg kortárs szerzők művei is megtalálhatók lennének a hazai könyvtárakban, az átlagolvasó is nagyobb eséllyel botlana beléjük. Néhány nagyvonalú kiadó ingyen küldi szét friss köteteit, mert tudják, hogy a könyvtáraknak nincs pénzük megvenni ezeket, illetve, hogy elsősorban bestsellereket „kell” vásárolniuk a tömegigény kielégítése érdekében. A legújabb könyvek automatikus beszerzése a rendszerváltás után leállt, vagyis mintegy harminc éve meglehetősen esetleges.

„A versek az ember lelkében mozgatnak meg valamit. Akkor is rendkívül hasznosak, ha  nem találjuk a megfelelő szavakat egy-egy bennünk motoszkáló érzés kifejezésére. Például ha azt mondom, hogy szomorú vagyok, tudom, hogy egészen biztosan van valaki, aki hét versszakon keresztül hangot adott ennek az érzésnek, sokkal választékosabban. Csak meg kell találnom azt a verset. Ha rábukkanok egy-egy ilyen személyre szabott költeményre, úgy érzem, a szerző megért engem, illetve helyettem mond ki bizonyos dolgokat. Persze sokféle kifejezési formája van a szomorúságnak, ahogy a boldogságnak is. A magyar nyelv rendkívül gazdag, változatosan lehet árnyalni egy-egy érzést, gondolatot, úgyhogy a versek akár a szókincsünk gyarapítását is segíthetik” – mondja Dóra, és rögtön említ is egy remek szókincsgyarapító verset. Gyimóthy Gábor Nyelvleckéjében a halad igére találunk annyi szinonímát, hogy össze se tudjuk számolni őket. „Egy csavargó itt kóborol, / Lézeng, ődöng, csavarog, / Lődörög, majd elvándorol, / S többé már nem zavarog. / Ám egy másik itt tekereg, / – Elárulja kósza nesz – / Itt kóvályog, itt ténfereg… / Franciául, hogy van ez? / S hogy a tömeg miért özönlik, / Mikor tódul, vagy vonul, / Vagy hömpölyög, s mégsem ömlik, / Hogy mondjam ezt angolul?” Megegyezünk abban, hogy ez egy idegen nyelvre átültethetetlen költemény, illetve várjuk a vállalkozó kedvű műfordítók jelentkezését.

Aztán arról beszélgetünk, hogy a fiatalok szókincsének gazdagsága szorosan összefügg azzal, hogy mennyit és mit olvasnak. Aki választékosan beszél és gond nélkül ki tudja fejezni magát, arról sejthető, hogy nem idegen tőle az irodalom. Mai rohanó világunkban a versek jelenthetik, illetve jelenthetnék az alternatívát a vaskos regények helyett, főleg a kortárs költők művei, akik velünk egy időben, ugyanabban a társadalmi közegben élnek, és azt fogalmazzák meg, amit mi is érzünk.  Egyházi Dóra két olyan verset választott, amelyek szerzői helyette fogalmaztak meg valamit.

„Ady Endre Csinszkához írt sorai segítettek nekem átvészelni egy fontos párkapcsolat végét.  Főleg az utolsó versszak jelentett gyógyírt számomra, ahol a költő azt mondja ki, hogy hiába ér véget egy szerelem, mindkét emberben örökre megmaradnak a másiktól kapott érzelmek. Ami volt, azt nem tudjuk semmissé tenni. Változik tőle a személyiségünk, gondolkodásunk, az, ahogyan a világot szemléljük. Rengeteget tanulunk egymástól, és ha később el is válnak útjaink, már nem tudjuk kiradírozni magunkból mindazt, amit együtt éltünk át. Ez a vers sok mindenre ráébresztett, és átvezetett egy nehéz életszakaszon. Olyan friss hangzású, mintha tegnapelőtt írta volna Ady. Egészen más oldaláról ismerhetjük meg őt, úgy is mondhatnám, hogy a legismertebb verseire nem igazán jellemző ez a bölcsességgel párosuló lazaság, egyszerűség.”

Persze tudjuk, hogy Ady Endre egy nálánál jóval fiatalabb nőhöz írta a verset, aki mellett tapasztalt öregembernek érezhette magát, pedig alig volt negyven éves. Ebben a kapcsolatban a költői hangja is megújult, aminek mi, olvasók csak örülhetünk.

A komáromi gimnáziumi évek alatt Dórához főleg Radnóti Miklós és Pilinszky János költészete állt közel, a világirodalomól is elsősorban azokat a verseket szerette, amelyeket kedvenc magyar költői fordítottak le. Tagja volt a híres GIMISZ színjátszó csoportnak, amellyel egy emlékezetes szalagavatói műsort hoztak össze. Ezen hangzott el Márai Sándor 1951-ben született Halotti beszéd című verse. „Az egyik osztálytársam, Fazekas Laci szavalta,  olyan szívbe markolóan, hogy már a próbák alatt éreztem a gyomromban a meghatottságot, amikor hallgattam. Ha csak egy sima magyarórán találkozom vele, lehet, hogy nem hatott volna rám annyira, mint amikor egy ismerős mondta el. Talán akkor gondolkodtam el először azon, mit jelent az anyanyelv, a szülőföld. Én egészen biztosan nem tudnék más országban élni, és azt sem tudom elképzelni, hogy ne magyar anyanyelvű párt válasszak magamnak. Ez az a vers, amelyet akár a mai  kivándorlók, külföldön új életet kezdők is magukkal vihetnének útravalóul.”

Dóra még a szombathelyi egyetemi évek alatt is egy kicsit külföldinek érezte magát, és biztos volt benne, hogy diploma után haza fog térni Komáromba. „Egy-két ember el is csodálkozott, hogy milyen jól beszélek magyarul, és éreztették velem, hogy nem tartozom közéjük. De a legtöbben akkor már tudták, hogy miért élnek magyarok Szlovákiában. Szerettem Szombathelyet, és a mai napig szívesen járok Magyarországra, sok szakmai és baráti kapcsolatom van ott, könyvtáros kollégákkal és régi ismerősökkel is rendszeresen találkozom. De egy hét után már honvágyam van. A nővérem ebből a szempontból teljesen más típus, ő egy igazi világpolgár. Eredetileg Törökországban készült letelepedni, aztán végül Prágában talált otthonra. Számára az idegen nyelvi környezet sem okoz gondot, én azonban néha még Magyarországon sem érzem otthon magam, ahol mindenki az anyanyelvemen  beszél.”

A szülőföldhöz való ragaszkodásnak sok összetevője van, Dóránál az egyik mindenképp az, hogy úgy érzi, itt, Dél-Szlovákiában van feladata, itt szeretne igazán hasznos lenni. A magyarlakta települések könyvtárainak állapotát elnézve talán megállapíthatjuk, hogy még sokáig nem fog unatkozni...