Venus: egy új fejezet indul

Tavaly ősszel, miután a zenekar egykori énekese, Varga Zsuzsa szólókarrierbe kezdett, úgy tűnt, hogy véget ér a Venus sikertörténete. A barátság mégis túlélte a szakmai zűröket.

Tavaly ősszel, miután a zenekar egykori énekese, Varga Zsuzsa szólókarrierbe kezdett, úgy tűnt, hogy véget ér a Venus sikertörténete. A barátság mégis túlélte a szakmai zűröket. Andi, Stofi és Eto továbbra is összejártak, elmentek egy-egy koncertre, meghallgatták kedvenc lemezeiket, majd hónapokkal később előkerültek a hangszerek is. Úgy gondolták, leugranak a régi próbahelyre „örömzenélni”. Hiányzott egy dobos, meghívták hát maguk mellé az egyik régi barátjukat, Picure-t. Hiányzott egy gitáros, meghívták hát maguk mellé egy másik barátjukat, a magyar Queen-klub vezetőjeként ismert Töpit. A közös hobbizenélgetés annyi örömet és felszabadultságot hozott, hogy végül megszületett bennük az újrakezdés gondolata.

A dalokból már lassan összeáll egy lemezre való. Kidolgozatlan ötletek sora, finomítások, csiszolások, rengeteg örömteli munka – ez vár a Venusra a következő hetekben. A készülő nagylemez különlegessége, hogy a zenekar összes tagja szerzőként is szerepel rajta. (p)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?