Véget ért a Mesterségek Ünnepe Budapesten - fotókkal

Budapest |

<p>A Mesterségek Ünnepét, az élő népművészet fórumát már huszonharmadik alkalommal rendezték meg Budapesten, a Budavári Palota udvarán. A történelmi környezetben négy napon keresztül (augusztus 20-tól, csütörtöktől vasárnapig) kézműves mesterek mutatták be a tradicionális népi mesterségek fortélyait a közönséget is bevonva az alkotás folyamatába.</p>

A látogatók megismerhették a fafaragó, gyékényszövő, kovács, fazekas, hangszerkészítő, szövő, hímző, kékfestő, csipkeverő, nemezkészítő, szíjgyártó, kerékgyártó, kádár, kosárfonó, tojásfestő, mézeskalács-készítő mesterséget. A kézművesek kirakodóvásáron kínálták eladásra portékáikat.

A fesztivál ideje alatt két színpadon koncertek, néptáncbemutatók zajlottak, de felléptek a világzene és a jazz legkiválóbb magyar képviselői is. Esténként táncházban mulathatott, akinek volt kedve, és még maradd erre energiája az egész napos jövés-menés, vásárolgatás után.

Egy gyékényen árulunk címmel kiállítást rendeztek a Magyar Nemzeti Galéria épületében, ahol a legjelesebb mesterek vesszőből, gyékényből, csuhéból, szalmából készült alkotásai láthatók még augusztus 27-ig, csütörtökig. (km)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?