Varnus Xavér koncerthelyszínt keres Szlovákiában

Budapest |

<p>A nacionalista szlovák katolikus püspökök betiltották azt a három hangversenyt, amelyeket Csáky Pál volt szlovák miniszterelnök-helyettes meghívására, Balogh Csaba, Magyarország szlovákiai nagykövetének fővédnöksége alatt adott volna Pozsony, Komárom és Ipolyság katolikus főtemplomaiban a világhírű magyar orgonavirtuóz, Varnus Xaver – áll a művész sajtóképviselője által az Új Szó Online-hoz eljuttatott nyilatkozatban.</p>

“Mélyen megdöbbentett ez a cinikus, és az európai gondolkodásmóddal oly annyira ellentétes döntés, hiszen e koncertekkel a pozsonyi dómban nyugvó Pázmány bíborost és Johann Sebastian Bachot akartam összebékíteni, kinek pozsonyi szépapja pont a protestánsüldözések elől menekült Németországba. Úgy tűnik, a bigottság és az intolerancia nem sokat enyhült az elmúlt pár száz esztendőben azon a vidéken, csupán a célcsoportok változtak” – nyilatkozta a művész. “Néhány perce beszéltem Csáky Pál barátommal, kit mélyen megrázott ez a döntés, amely a szlovákiai magyarság és az ő semmibevétele. Csáky úr az egész ügy mögött a szlovák katolikus nacionalisták támadását sejti, hiszen nem oly sokára kezdődnek a parlamenti választások, amely során a nacionalizmusnak vörös posztó minden olyan dolog, ami a magyarokat idézi: legyen az Pázmány, a magyar nagykövet, Magyarország volt köztársasági elnökének látogatása, vagy egy magyarországi vendégművész. Mivel a márciusi koncertekre szinte már minden jegyet eladtak, ez a támadás így példátlan inzultus nem csak az európaiság és a jómodor, de Magyarország ellen is, hiszen olyan rendezvényt próbálnak ellehetetleníteni, amelynek fővédnöke a Magyar Köztársaságot, mint szuverén államot képviseli Szlovákiában. A szervezők már keresik az új helyszíneket, s nem vitás, hogy a koncerteket megtartjuk, bizonyítva azt, hogy Bach csodálatos, nemzetek és vallások fölött álló muzsikája túlharsogja majd a nacionalista hörgmetált.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?