Várjon Dénes: Rajongok a cseh zenéért

Várjon Dénes

Parádés prágai fellépésével elbűvölte a České dotyky hudby rangos cseh nemzetközi zenei fesztivál kö­zönségét. Az immár 19. alkalom­mal Prágában megrendezett feszti­vál zárókoncertjén Chopin op. 21-es f-moll második zongoraversenyét adta elő a tőle megszokott virtuozitással és szívből jövő, érzékeny előadásmóddal. Várjon Dénes Liszt Ferenc-díjas világhírű magyar zongoraművésszel beszélgettünk.

Idén első alkalommal szerepelt a České dotyky hudby zenei fesztiválon. 

Nagy örömmel jöttem ismét Prágába. Utoljára 2013 végén voltam a cseh fővárosban, akkor a Rudolfínum nagytermében volt egy szólóestem. Úgyhogy boldog vagyok, hogy pár év után visszatérhettem.

Ez volt tehát a második nagyobb fellépése Prágában?

Már többször koncerteztem itt. Ahogy említettem, a Rudolfi­num­ban is volt egy kamaraestem, játszottam már a Bohuslav Martinů ismert cseh zeneszerző tiszteletére rendezett fesztiválon is, az elmúlt tíz-tizenöt évben már párszor felléptem.

Mennyire ismeri Prágát?

Most ugyan kevés időm volt a városnézésre, de egyébként elég jól ismerem Prágát, és mondhatom, valóban egy csodás város. Amikor még gyerek voltam, az egyik legelső külföldi utam a szüleimmel Csehországba vezetett, turistaként ellátogattunk Brünnbe és Prágába is. Gyönyörű emlékeim vannak ezekre a kirándulásokra.

Hány éves volt akkor?

Hat. A Károly hídra és a Vencel térre emlékszem, ezek az emlékek megmaradtak bennem.

Van kedvenc cseh zeneszerzője?

Rajongok a cseh zenéért, az egyik kedvencem Leoš Janáček, de nagyon szeretem Antonín Dvořák, Bohuslav Martinů, Bedřich Smetana és Josef Suk műveit is. Ám más szerzőktől is játszottam már darabokat, ezért is áll hozzám annyira közel a cseh zene.

Személyesen ismer valakit a cseh kollégái közül? 

Sajnos nem, de természetesen tu­dom, hogy ki Lukáš Von­dráček, aki világviszonylatban is a legjobb zongoraművészek közé tartozik. Sajnálom, hogy eddig még nem találkoztunk személyesen.

Mi örvendeztette meg önt különösképpen az utóbbi időben?

Nagyon sok szép zenei élményem volt az elmúlt időben. Most itt, Prágában Chopin-darabot játszottam, tavaly, december elején egy fantasztikus angol csellistával, Steven Nisserlisszel, lemezre vettünk Chopin- és Schubert-kamaraműveket, mégpedig egy Chopin-korabeli zongorán. Rendkívüli élmény volt, mert egy teljesen másféle hangszerről van szó. Ráadásul Chopin zenéjét is jobban megérti az ember, ha egy 19. századbeli hangszeren játssza a műveit. Tényleg nagyon különleges a hangjuk ezeknek a zongoráknak. Nem szólnak olyan hangerővel, mint a mai modern zongorák, de sokkal gazdagabb és sokkal egyénibb a hangjuk.

Idén is sűrű a programja. Hol koncertezik a közeljövőben?

New Yorkból Izlandra utazom, Reykjavikben adok kocertet, ahol még eddig nem voltam. Utána lesz egy kis szabadságunk a családommal, kiutazik hozzám a feleségem és a kislányunk, Liána, akinek a hetedik születésnapját az izlandi fővárosban fogjuk megünnepelni. Liána csellózni szeretne, ám sok minden más is érdekli őt, például nagyszerűen mozog és gyönyörűen rajzol.

A felesége, Simon Izabella szintén elismert zongoraművész. Együtt is fellépnek?

Igen, gyakran szoktunk együtt szerepelni. Tavaly jelent meg Nagy fúga című első közös lemezünk, és sok közös koncert és több szép utazás vár minket idén is. 

Kubány Éva

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?