Rimaszombat. Számos sikeres fellépést tudhat már maga mögött Gál Sándor humorista. Nevéhez fűződik az eddig három alkalommal megtartott hazai magyar humorfesztivál megszervezése is. Az első kettőre Rimaszombatban, a tavalyira pedig Simonyiban került sor.
Várják a jelentkezőket
Rimaszombat. Számos sikeres fellépést tudhat már maga mögött Gál Sándor humorista. Nevéhez fűződik az eddig három alkalommal megtartott hazai magyar humorfesztivál megszervezése is. Az első kettőre Rimaszombatban, a tavalyira pedig Simonyiban került sor. Mint azt a Gömör Kató nénijeként ismerté vált főszervezőtől megtudtuk, folynak a sorrendben negyedik országos humorfesztivál előkészületei, amelyre június 30-ig várják a jelentkezőket. Az előző rendezvényekhez viszonyítva mindenképpen újdonságnak számít majd, hogy kétnapos lesz a szeptemberben esedékes fesztivál. A humoristajelöltek megmérettetését Simonyiban, a gálát pedig Rimaszombatban tartják. Bővebb tájékoztatás a 0905/505-067-es telefonszámon kérhető. (bégyé)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.