Varga Anikót két sorozatban is láthatják a tévénézők

A budapesti Bárka Színház megszűnése után ott állt a nagy semmi közepén, s azzal a felismeréssel költözött vissza Pozsonyba, hogy abból, amit itt a színművészeti főiskola elvégzése után felépített, vajmi kevés maradt. Azt viszont, amit Csányi János, Alföldi Róbert, majd Seress Zoltán igazgatása alatt a Bárkában elért, nem hozhatja magával. Tehetsége révén aztán itthon gyorsan megtalálták a lehetőségek. Elsőként az Új Színpad Üzlet a korzón című előadásában kapott komoly feladatot, aztán Emília Vášáryová mellett kulcsszereplője lett az Eva Nová című, külföldön is rangos díjakat nyert játékfilmnek, majd ismét az Új Színpadra hívták, az Equusba. Mindezek után bántalmazott anya lett a Titkos életek című televíziós sorozatban, most pedig hétről hétre látható egy másik produkcióban, az 1890-ben. Žofia Wisniewska grófnőt játssza, akinek minden napja új küzdelem. Született nemesként tökéletes családra, tökéletes gazdaságra, tökéletes formára vágyik. Küzd tehát a férjével, küzd a kastély személyzetével és küzd önmagával, az éveivel, a testsúlyával és a félelmeivel, hogy a gróf elherdálja családi vagyonát. Vigaszt az égiektől, hálát az alattvalóitól vár.

Finom színészi eszközeivel úgy festi meg a grófnőt, mintha évente legalább egy, történelmi időkből előhívott előkelőséget játszana.

Pedig most játszom először grófnőt. Főiskolás koromban egy Zweig-novella tévéfilmváltozatában udvarhölgy lehettem az osztályfőnököm, Emil Horváth jóvoltából. Azóta még csak hasonló kosztümöket sem viseltem, mint most, az 1890-ben.

Gondolom, többfordulós válogatás előzte meg a forgatást.

Elsőként nem is erre a szerepre hívtak. Később értesítettek, hogy lenne itt egy másik lehetőség. A grófnő. Elküldtek két jelenetet, hogy tanuljam meg a szöveget. Az elsőben a pesti nyomozót alakító Ján Koleníkkal, a másikban a grófot, vagyis a történetbeli férjemet megformáló lengyel Lukasz Kosszal álltam kamera elé. Mindkét helyzetben nagyon jól éreztem magam. Peter Begányi, a sorozat rendezője látta, külsőre mennyire illünk egymáshoz a lengyel kollégával, és hogy a kémiánk is működik. Gyorsan eldöntötte, hogy grófnőként akar látni a filmben.

Sejtette, hogy így fog dönteni?

Egyáltalán nem. Álmodni sem mertem volna arról, hogy egyszer grófnő leszek. Ezen a téren kishitű vagyok. Ismerem a konvenció erejét. Ha valaki a testalkatomból, a habitusomból indul ki, nem hiszem, hogy grófnőként lát maga előtt. Annál nagyobb volt a meglepetésem, amikor megkaptam a szerepet. A kamera azonban másfajta játékstílust követel meg, mint a színpad. Ott kevesebb szükséges az arcjátékból, lélekben viszont annál intenzívebbnek kell lenni. A többi már felkészülés dolga. Rengeteget olvastam a nyáron a nemesi családokról. A neveltetésük eléggé szívtelen volt. Érzelemmentes. Sok mindent meg kellett tanulniuk, több nyelven beszéltek, szülők és gyerekek alig találkoztak.

Mire alapozott a szerep megformálásakor?

Arra, hogy míg a gróf eléggé progresszív gondolkodású, különböző újítások híve, s ezekbe rengeteg pénzt fektet, közben utazik, egzotikus helyeken vadászik, addig a felesége kimondottan konzervatív. A kapcsolatuk elhidegülése is ebbőlfakad.

Szeptembertől decemberig, három és fél hónapig tartott a forgatás a betléri kastélyban és annak festői környékén. Nagy élmény lehetett.

Az első forgatási napra Pozsonyból vittek. A sorozatbeli kollégáim közül a prágai Filip Kaňkovský ült mellettem, aki a kastély személyzetét felügyelő háznagyot játssza. Három és fél óráig tartott az út, az alatt sokat beszélgettünk. Ő már akkor javában forgatott, mégis meglepő volt, amikor azt mondta: „Én már hazamegyek a kastélyba.” Meg is mosolyogtam egy kicsit, de másnap már én is hasonlóképpen éreztem magam. Ebben persze nagy szerepe volt Barczi Gyulának, a kastély igazgatójának, a sorozat berendezőjének, aki szakszerű tanácsaival mindenkinek sokat segített. Egészen különleges élmény volt eredeti helyszínen dolgozni.

Alsókálosa, ahol gyermek- és bakfiskorát töltötte, mekkora távolságra van Betlértől?

Fél óra kocsival. Gyakran kirándultunk mi oda annak idején. Vasárnap délelőttönként nagyokat sétáltunk a kastélyparkban. Gyönyörű az a vidék. A Szádelői-völgyben is forgattunk. Az is lenyűgöző.

Előfordult, hogy otthonról, a szülői házból ment a forgatásra?

Azt is nagyon élveztem. Nem sokkal azután, hogy a saját ágyamban ébredtem, már egészen másfajta életet éltem. Az átlényegülésben az a két és fél óra is segített, amíg megcsinálták a frizurámat, a sminkemet, és rám adták a kosztümöt. Beültem a székbe mint Varga Anikó, és felálltam mint Žofia Wisniewska. Méltóságot adott a ruha. Napi 12-13 órán át elhittem magamról, hogy grófnő vagyok. A nap végén persze ezen is csak mosolyogtam. Tizenvalahány kosztümöm volt, és mindegyiket szerettem. De a szoros fűzőt, amely nemcsak tartást adott, hanem formált is, nőiesebbé tett, jó volt letenni a forgatás végén.

Édesanyja miképpen reagált arra, hogy a lányából egyszer csak grófnő lett?

Biztosan büszke rám, hiszen a másik sorozatban, a Titkos életekben egyfolytában szakadt göncökben lát. A barátnői is örülhettek végre, akik eddig azt kérdezgették, ha otthon voltam: „Anikó, nem lehetett volna szebb ruhát felvenni, mindig csak a tyeplákit?” Most megnyugodhattak. Pompás kosztümökben láthatnak.

Pozsony egyik legrangosabb játszóhelyén, a Milan Lasica és Július Satinský nevével fémjelzett Štúdio L+S színpadán egy mai francia vígjátékban láthatja a közönség.

Eric Assous A legkedvesebb barátom című darabjában a főhős felesége vagyok. Lukáš Latinák a férjem, Ady Hajdu a cimborája. Egy baráti vacsorán indul a történet, ott tudom meg, hogy a páromnak szeretője van. Félreértéseken alapuló, remek társasási darab szereplője lehetek.

A Budapesten töltött tíz év után ez a harmadik pozsonyi évadja. Jó helyeken, jó darabokban, jó filmekben dolgozik. Mintha el sem ment volna.

Nem akarom elkiabálni, szerelmem is van! Mit akarjak még? Egyébként régi vágyam egy nekem való monodráma. Már ezen dolgozom.