Változatos magunk

Lampl Zsuzsanna legújabb könyve döbbentett rá, mennyire nem a választás vagy a válogatás fájdalmas, hanem a lakatlan sziget ténye. Mondhatnám (de nem mondom, mert nem vagyok benne egészen biztos), inkább sose olvassak többé, ha ezt csak egy lakatlan szigeten tehetem. Inkább így mondom: jól jön a könyv ahhoz is, hogy az ember legalább az olvasás idejére elvonulhasson a többiektől.

Lampl Zsuzsanna is olvas, úgy általában (több szövege indít ezzel a szóval: „Olvasom…”) és konkrétan – lányok-asszonyok figyelmébe például Hunčík Péter Határeset című regényét ajánlja. De nem a könyv a gyengéje, hanem az emberek: mondjuk, ezért (ezért sem) lehettem volna szociológus, hiszen a buszon is olvasok, ha történetesen nincs mit, akkor a feliratokat az ablakon, ha meg végeztem velük, akkor újrakezdem, vagy visszafelé is elolvasok mindent, ami olvasható. Meg azért sem lehettem volna, mert még olvasónak se vagyok következetes: Márai intelmét, mely szerint a választás kötelez, s a könyvet akkor is el kell olvasnunk az utolsó betűjéig, ha történetesen már az elején rossznak találjuk, egyre kevésbé érzem magamra nézve kötelezőnek. Szerzőnk jegyzeteiből viszont rendre az derül ki: nincs az a következetlenség, gyarlóság, közöny vagy durvaság, ami az emberekre irányuló figyelmét eltéríthetné. Tegyük föl, ez így logikus, mert ez a szakmája. „Ne legyen szociológus, aki nem szereti az embereket. Aki minden egyes megnyilvánulásukban a hibát keresi. Akit zsigereiben felháborít minden, a sajátjától eltérő viselkedés, vélemény” – mondja egy helyütt, s innen nézve úgy tűnhet, ez a szakma speciális jellemvonásokat igényel. (Ellenpróba: helyettesítsük be a mondatban a „szociológus” kifejezést más szakmák képviselőivel: pedagógus, pék, politikus, postás; tetszés szerint.) Egyébként tényleg különös és különleges hivatás lehet ez a szociológia, nyilván születni kell rá – szerzőnk például nemcsak természetesen (és általában) szereti az embereket, konkrétan látja és hallja is őket, vagyis jó a szeme és a hallása, helyesbítek: fejlett érzékszervei fogékonyak a külvilág iránt. Mely külvilág nem csak ember, hanem tárgyak is, állatok és fogalmak – utóbbira jó példa a csend: ahogy (falun) keresi, megtalálja, hagyja kibontakozni, benépesíti; vagy ellenkezőleg, ahogy (egy áramszünetben) rázuhan, kibontakozik, benépesül. A jelek szerint a jó szociológus jó pszichológus is. Vagy (és): jól tud írni, mert jó olvasni ezeket az életképeket, nagy-nagy érzéke van az arányokhoz és az árnyalatokhoz.

Ha vannak, lakatlan szigetekre is ajánlom a könyvet. Rólunk szól, de egy tőlünk távoli és rólunk mit sem sejtő olvasó (egy hajótörött, egy remete) számára is ismerős világba vezet. Ha most lakatlan szigetre kellene mennem, ezt a könyvet vinném magammal. Mondjuk, könnyebben kelnék útra, ha volna remény, hogy ott a benne szereplők némelyikével találkozom. (Határesetben: akár mindegyikkel.) A szerző föltétlen legyen köztük.

(Lampl Zsuzsanna: Randevú és más írások. Bárdos Kinga és Mészáros Mihály fotóival. Pozsony, MEDIAN, 2012)