Valósággal dúsított fantázia

Ön mit áldozna fel az igazságért és a szerelemért? – teszi fel a kérdést a volt csehszlovák, majd cseh államfő, drámaíró és nemzetközi hírű emberi jogi harcosról szóló életrajzi film mottója, amely alapján akár egy dokumentumfilmre is számíthatnánk Václav Havel idealizált és romantizált alakjával a középpontban. A Havel azonban nem kordokumentum, de játékfilmként sem pátosszal beszél Václav Havelról.

A nézőnek nehéz dolga lenne, ha meg kellene határoznia, mely események erednek az 1968 és 1989 közötti Csehszlovákia valóságából, és melyek Slávek Horák rendezői fantáziájából. Horák ugyanis nem hagyta, hogy a valós tények útját állják a jó történetnek.

Az igazságért…

A Havel röviddel Csehszlovákia 1968-as szovjet megszállását megelőzően kezdődik Havel egyik darabjának bemutatóján. A demokratizálódási folyamatok végét jelentő katonai akció Havel színházi munkájának a végét is jelenti: elveihez hűen, még papíron sem áll be a rendszer szolgálatába. Itt kapunk képet először a jelleméről: az Alexander Dubčekért rajongó Havel elvei szerint dönt még úgy is, hogy emiatt elveszti az állását. Kettejük jellemének fejlődése három közös jelenetükből is nyilvánvalóvá válik, s a látottak kétségtelenül Havelt tüntetik fel jobb színben. 

A cseh film nem dráma a szó klasszikus értelmében, és nem moralizál feleslegesen. Nyíltan mutatja be Havel folyamatos megfigyelését, nyomon követését és fogságát, vagyis azt, hogyan hurcolta meg a rendszer. Ugyanakkor láttatja a hibáit, kétségeit, az igazságért folytatott harcát is. Mindezt könnyen emészthető formában, igyekezve közelebb hozni a nézőhöz a volt köztársasági elnök alakját. Ettől válik a film könnyeden befogadhatóvá még akkor is, ha esetleg nem vagyunk tisztában a kor történelmi eseményeivel.

A főhősnek egy olyan világban sikerül megtartania az elveit, amikor a következményeket nehéz volt megítélni, illetve, amikor önmagának ellentmondva megkönnyítette volna saját életét. Ez minden korban érthető üzenet.

A filmben azonban bebizonyosodik, hogy Havelnél ez nem opció. Ezt pedig a néző, azon túl, hogy látja, érzi is. Az átélést segítik a közeli, az emberi arcokra fókuszáló, intenzív érzelmeket kifejező részek, amelyeket az alkotók kiváló érzékkel váltakoztatnak élettel teli, nyüzsgő, valamint sokszor groteszkbe hajló jelenetekkel. A film a feszültséget ugyanis gyakran oldja humorral, illetve a Charta 77 aláírói között élen járó Havel életéből kevésbé ismert részletek beemelésével.

… és a szerelemért

A politikai szerepvállalás mellett a film Havel szerelmi életét is bemutatja. Ebből kétségtelenül kitűnik, hogy a főhős jellemének formálódásában és az elveihez való hűségének megtartásában nagy szerepe van feleségének, az Anna Geislerová által megformált Olgának. Kettejük kapcsolata nagymértékben alapszik a tudatos elhallgatásokon, a dolgok ki nem mondásán. Olga Havel melletti kitartása mégis azt az érzést kelti a nézőben, hogy valami megmagyarázhatatlan köti őket össze. Ezt csak alátámasztja a film egyik legabszurdabb jelenete, amikor Havel feleségével és szeretőjével együtt ül be egy étterembe, természetesen az állami megfigyelőkkel a háttérben.

Geislerová lapunknak korábban úgy nyilatkozott, Olga Havel mellett is meg tudta őrizni a szabadságát, és a stílusán, a megjelenésén sem változtatott. Mindez tökéletesen visszaköszön a filmből. Olgát – aki végül maga is kimondja, inkább lenne az egyetlen, mint az első nő férje életében – szilárd elvei és intellektusa olyan erős, határozott személyiséggé teszik, hogy a nézőnek eszébe sem jut sajnálni őt, amikor a férje megcsalja vagy amikor vállalja a börtönt. A zárkózott, kívülről nézve talán néha ridegnek tűnő Olga kritikusa és egyben támasza is férjének, akivel jóval több köti össze, mint ahogy azt első ránézésre gondolnánk.

Ahogy a filmben is több van annál, mint amit első ránézésre gondolnánk. A készítők a tankönyvekből megismert Václav Havel jellemét sok, eddig ismeretlen apró kis részlettel árnyalják, és teszik izgalmassá alakját. Az élet nem minden területén egyformán erkölcsös Havel hibáinak, gyengeségeinek és értékrendjének bemutatásával a főhős emberileg csak közelebb kerül a nézőhöz, akinek lehet, eszébe sem jut, hogy amit lát, talán csak a képzelet szüleménye. Ezt segíti a Havel és filmbeli megformálója, Viktor Dvořák közti fizikai hasonlóság. A színész úgy nyilatkozott, a forgatás előtt igyekezett annyi információt begyűjteni az elnökről, amennyit csak tudott, hogy a 20. század egyik legkiemelkedőbb alakja még hitelesebben köszönhessen vissza a vászonról.

A film – Viktor Dvořák magabiztos játékának is köszönhetően – újabb színt ad hozzá a mindenki által ismert Havel-képhez.