Vajon hogyan írnak a női írók?

Nőies-e a kortárs női irodalom, vagy éppen ettől a jelzőtől szeretne leginkább szabadulni? Szűcs Enikő és Bárczi Zsófia a Vámbéryben.Horváth Árpád felvételeAz est házigazdája Balázs F. Attila, a kiadó igazgatója volt. A prózakötetek témájukban, világlátásukban különbözőek, a bennünket körülvevő, lelkünket szorongató gondokról másképpen szólnak, ám egymást kiegészítve és fölerősítve.

„Vajon hogyan írnak a női írók? Elfogadják-e egy olyan absztrakt író létét, amely kortalan és nemtelen, vagy fontos számukra a nőiség mint identitáslehetőség? Nőies-e a kortárs női irodalom, vagy éppen ettől a jelzőtől szeretne leginkább szabadulni? Csak annyi biztos, hogy sokféle íráslehetőségről beszélhetünk, amelyek mind másként közelednek a szöveg felé, más elvárásokat és más írástechnikákat alkalmaznak az olvasó-író közti kapcsolat megteremtésére” – kezdte előadását Németh Zoltán.

Bárczi Zsófia szerepelt a fiatal prózaírók Pf. 2002 című antológiájában. Mostani, első önálló kötetének novelláiban titokzatos álomvilágok, mítoszok és legendák elevenednek meg. Megdöbbentő és szomorkás történetek mellett szatirikus elemeket is bőven fölfedezhetünk benne. Elbeszéléskötete, A keselyű hava több síkon hozza játékba a női íráslehetőségeket. A kötet első novellája, amely a Flan címet viseli egyfajta női genealógiát állít szembe a patriarchális rend örökléstechnikájával. Ez azt jelenti, hogy a névátadásban is megnyilvánuló férfiuralom ellenében íródott a történet, a férfiak mintegy kiiktatódnak ebből a szövegből: marad a nagyanya, a narrátor és végül Zorayda, a boldogtalan sorsú királylány. Mindhárom nő a vizualitáson keresztül képes leginkább megnyilvánulni. A vizualitás és textualitás kategóriái ebben a szövegben a női és férfivilág szembeállását szimbolizálják.

M. Csepécz Szilvia Egyszerű viselet című regényét a kritikus szerint a manapság divatos szingli-regények kódja mentén is olvashatjuk, viszont nem végződik happy enddel. Realista és közérzetregény is egyben, mely cselekményét a mindennapok apró eseményeiből, a munkás hétköznapokból meríti, gazdaságosan, de pontosan felvázolt környezetrajzzal, történelmi-társadalmi háttérrel. A helyszín Szlovákia magyarok lakta vidéke, az időpont: századunk, napjaink.

A könyv egyik nem elhanyagolhatóan nagy erénye az, hogy egy terjedelmes regény anyagát a puszta vázára bontja le, éppenséggel balladai kompozícióra. Szüzsé helyett a képpé merevített pillanatot adja, fotográfiák sorozatát, de nem egymásutániságukban, ahogy mondjuk egy fényképalbum, hanem képzettársítások mentén.

Bárczi Zsófia és M. Csepécz Szilvia könyvét összeköti két kód: a folyton feltűnő líraiság, valamint a szentimentális, szürreális és asszociatív nyelvjátékok.

Szűcs Enikő kötetének írásai a nemiséget problémának, olyan nyitott játéknak fogják fel, amelynek lényegi eleme a műfaji és erkölcsi határok áthágása, a nemi eldöntetlenség. Kísérletező szövegről van szó, és ezért nagyobbak a kilengései is, kevésbé kontrollálja önmagát, cseppfolyós, lágy szövegei a szadista jelenetektől a sírós, szentimentális részletekig terjednek, miközben magukba építik a popkultúra egyes elemeit. Utalásokat találunk a Nirvana, Madonna, a Deep Purple szövegeire, a Bizottságra és a Kispál és a Borzra.

Bárczi Zsófiánál az intellektuális, egzotikus mese, M. Csepécz Szilviánál a feminista lektűr, Szűcs Enikőnél a levél és az önéletrajz utal a női szöveg alakuláslehetőségeire. Bárczi Zsófiánál a nőiség távoli egzotikum, hangulat és nosztalgia, transzcendens, misztikus, megfoghatatlan identitás, amely a hatalom elszenvedője.

M. Csepécz Szilviánál a nőiség folytonos harc, a férfival és a férfierőn alapuló társadalommal folytatott küzdelem, az önálló identitásért és a nő vágyának elismeréséért. Szűcs Enikőnél a nőiség mint a nemiség határain való átlépés értelmeződik, az érzéki szövegfolyamban való feloldódás és a kontrollálhatatlan élvezet és szenvedés a kijelölt nemi szerepeket írja felül, könnyes-véres játék a testtel és az identitással.