„Újra közellenség vagyok”

Pozsony. Jaromír Nohavica cseh folkénekes reagált az ŠtB-vel való együttműködéséről szóló cikkre, amelyet szombaton jelentetett meg a Lidové noviny. Álláspontját még ugyanezen a napon, az esti órákban tette közzé honlapján.

Pozsony. Jaromír Nohavica cseh folkénekes reagált az ŠtB-vel való együttműködéséről szóló cikkre, amelyet szombaton jelentetett meg a Lidové noviny. Álláspontját még ugyanezen a napon, az esti órákban tette közzé honlapján. A Lidové noviny szerint Nohavica 1989-ben Mirek fedőnév alatt besúgta a Václav Havel szabadon engedéséért készült petíciót, amelyet előtte maga is aláírt. Ezt állítólag a belügyminisztériumban újonnan előkerült iratok bizonyítják. „Tehát újra az állam ellensége vagyok. 18 évvel azután, hogy az Örményországért tartott koncert után aláírtam a Václav Havel szabadon engedését követelő petíciót, újra terítékre kerültem. Rögtön azután, hogy az év legtöbb lemezt eladott énekese lettem, felbukkan az államrendőrség valamilyen kapitányának az irata, aki 1989 februárjában, egy hónappal a petíció aláírása után, behívatott, és arról faggatott, mit írtam alá” – közölte Nohavica. A továbbiakban arról ír, hogy nem tudta, mi mindent és miért jegyzett fel a jelentésébe Liberda kapitány.

Jaromír Nohavica egészen pontosan február 28-án találkozott Liberda kapitánnyal, egy hónappal azután, hogy a földrengés sújtotta Örményország megsegítésére tartott koncert után aláírta a Václav Havel szabadon engedését követelő petíciót. A Lidové noviny cikke arról ír, hogy Liberda kapitány szerint az énekesnek a „kulturális front” helyzetét kellett figyelnie. Sőt, az újonnan felfedezett iratokban az áll, hogy az énekes legalább tizenötször találkozott Liberdával, és a kapitány a találkozó helyén mindig fizette a számláját is. „Az az ötlet, hogy egy estébéssel fizettettem volna ki a kávémat, bevallom, nehéz falat számomra” – reagált Nohavica.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?