Új névvel

Ige: „Nem hallgathatok Sion miatt, nem nyughatom Jeruzsálem miatt, míg nem ragyog igazsága, mint a hajnalfény, és szabadulása, mint az égő fáklya... Új nevet adnak neked, melyet az Úr maga határoz meg... Nem mondanak többé elhagyottnak, országodat sem mondják pusztaságnak, hanem úgy hívnak, hogy gyönyörűségem, országodat pedig úgy, hogy férjnél van. Mert gyönyörködik benned az Úr, és országodnak ő lesz a férje.”

(Ézsaiás könyve 62 1, 2, 4)

„Nomen est omen” – tartja a latin közmondás. A név jel, amely magában hordozza viselője sorsát is. Ezért volt fontos régen egy-egy név jelentése, a névadásnak pedig különös jelentősége. A zsidóknál a nevek hitvalló jellegűek voltak. Az indiánoknál valamilyen hőstettel vagy erénnyel lehetett kiérdemelni. Az istenek nevének ismerete pedig azt hordozta magában, hogy ismerőjük bármikor néven szólíthatta, s ha kellett, előhívhatta az adott isteneket. (Izrael Istene azért vonakodik Mózes unszolására fölfedni a nevét, s a zsidók később, ha le is írták, de nem mondták ki ezt a nevet!) Manapság sokkal inkább a divat, a jó hangzás vagy egy fölkapott ismert személyiség az, ami meghatározza a névadást. Szinte ez az egyetlen dolog, amit mi, szülők kell, hogy eldöntsünk magzataink sorsa felől, ahogyan ezt egy keresztelési prédikációban hallottam. (Határozottan vallom, hogy a magzat léte vagy nemléte fölötti döntés meghaladja a nekünk adott szabad akarat határait!)

A név jel, s ez még jobban kitűnik akkor, amikor megváltozik egy név. Az új név mindig valami gyökeres változást jelent viselője életében. Hogy egy lány férjhez megy, s valaki máshoz tartozik, kötődik immár, az új név jelzi általában. A Bibliában is többször találkozunk ilyen névcserével. Abrámot Ábrahámnak nevezi el Isten, a feleségét Szárait Sárának. A csaló Jákób (hisz a neve ezt jelenti!) az Úrral való éjszakai viaskodás után az Izrael nevet kapja. Kéfásból Péter, Saulból meg Pál lesz az Újszövetségben, s valóban minden névváltozás valami megújuló kapcsolatot, egy új szövetséget jelent viselője életében. Igénkben azt mondja Ézsaiás próféta Jeruzsálemről, hogy „új nevet adnak neked, melyet az Úr maga határoz meg.” Miért volt szükség erre a névváltoztatásra Izrael népe és Jeruzsálem esetében? Azért, mert a régi beszennyeződött, korrumpálódott! (Lásd Ézsaiás 3. rész.) A nép és vezetőinek vétkei miatt Isten elhagyta őket, veszni engedte tisztelete templomát, lerombolni hagyta Jeruzsálem várfalait. Izrael népét pedig kiszolgáltatta az asszírok és babiloniak hatalmának. De büntetése elteltével maga az Úr könyörül meg népén, mert irgalmas Ő ezeríziglen azokhoz, akik félik őt és hozzá térnek. A Jeruzsálemnek ajándékozott új név pedig az, hogy „gyönyörűségem”, a népet pedig úgy hívják majd, hogy „férjnél van”. Mert eddig a hűtlenség volt rá jellemző, a hűtleneket pedig másként szokták hívni, Ura is ezért taszította el magától. Nem vált el tőle végképp, mert akkor Mózes törvénye szerint sem vehette volna újra el. Inkább hűtlenségét megbocsátva most újra a szívéhez szól, mint ifjúsága idején. Olyan ez Izrael számára, mint a kegyelmi hír a bitófa alatt.

Milyen sokszor találunk hasonlóságot életünkben Izrael történetével! Vagy mi is azt gondoljuk, hogy már nincs megoldás elhibázott dolgainkra, elvétett útjainkra. Lehet, hogy úgy érezzük, hogy mindenki elfordult tőlünk, egyedül maradtunk, csak átnéznek rajtunk, csak kihasználnak bennünket. (Hiszen a hűtlenségnek legtöbbször ez a végkifejlete!) De Isten megkönyörült az ő újszövetségi népén is! Jézus azt mondta, hogy az Emberfia azért jött, hogy „megkeresse és megtartsa az elveszettet”. S mert ő minden névnél különbet örökölt, az ő új nevéből nekünk is részt adott. Nem a kereszt vagy a keresztelés szóból származik a keresztyén kifejezés, hanem a görög krisztianból, ami krisztusit, a Krisztushoz tartozót jelent. Hitvallásunk szerint azért hívnak minket is Krisztusról keresztyénnek, mert hit által Krisztusnak tagjai és így felkenetésének is részesei vagyunk. Kár, hogy sokszor mi magunk vagyunk az okai annak, hogy ez a név korrumpálódik és veszít a hiteléből! A Krisztus megváltottairól viszont azt olvassuk a Jelenések könyvében: „Aki győz, annak adok az elrejtett mannából, adok neki fehér kövecskét is, és a kövecskére írva új nevet...” (Jel 17)

Ézsaiás könyvének végéhez érve legyen itt a próféta nevének hitvalló jelentése is: „az Úr üdvözít”. ĺgy ez a név felér egy prédikációval.

A szerző református lelkész