Új alapokon a Live Nation munk

Mint ismert, Madonna 2007 végén százmillió fontos szerződést kötött a Live Nationnel – a cég a jövőben nemcsak lemezeit adja ki, hanem koncertjeit is szervezi. A popkirálynőt a napokban a U2 követte, az ír zenekar is szerződött a koncertügynökséggel.

Mint ismert, Madonna 2007 végén százmillió fontos szerződést kötött a Live Nationnel – a cég a jövőben nemcsak lemezeit adja ki, hanem koncertjeit is szervezi. A popkirálynőt a napokban a U2 követte, az ír zenekar is szerződött a koncertügynökséggel. „Több mint húsz éve együtt vagyunk, itt volt az ideje, hogy hivatalossá váljon a kapcsolatunk” – nyilatkozta Bono a szerződéskötés kapcsán. A U2 énekes-frontembere arra utalt, hogy a nyolcvanas évek eleje óta a Live Nation szervezi az együttes turnéit, ám hosszú távú megállapodás nem volt közöttük. Most tizenkét évre szóló megállapodást kötöttek, ám a szerződés – Madonnáéval ellentétben – a lemezkiadásra nem terjed ki. A U2 albumait változatlanul a Universal Music jelenteti meg. „Az, hogy egyesítettük a U2 és a Live Nation jövőbeli elképzeléseit, hatalmas előrelépés lehet mindkét fél számára. Nem létkérdés, hogy a zenekar albumait is mi adjuk ki. Természetesen örülnénk, ha bennünket illetne a jog, de ez most nem lehetséges” – nyilatkozta Michael Cohl, a Live Nation ügyvezető igazgatója. A jövőben a U2-hoz kapcsolódó összes jog: a kereskedelmi, digitális és sugárzási jogok a céget illetik, ezen felül az együttes honlapjának szerkesztését is vállalta. „Szerintünk jó honlapunk van, de szeretnénk, ha még jobb lenne, szorosabb kapcsolatot ápolna a közönséggel. A Live Nation ígéri, hogy segíteni tud ebben” – mondta Bono.

A lemezeladások csökkenésével a zeneipar szereplői egyre sokrétűbb szerződések megkötésére törekszenek, és az előadók azt szeretnék, ha egy helyen kezelnék az albumokból, koncertekből és egyéb kereskedelmi tevékenységekből származó bevételeiket. A Madonnával kötött szerződés volt az első jele annak, hogy a Live Nation új alapokra helyezi a korábban csak koncertjegy-értékesítésre szorítkozó üzletét, és szorosabbra fűzi kapcsolatát az előadókkal. Michael Cohl elmondta, hogy cége nem tervezi új tehetségek felkarolását, inkább a befutott sztárok szerződtetésére hajt. A Live Nation az új stratégiájában fontos szerepet szán honlapjának, a livenation.comnak, amely a cégvezető szerint rövidesen a világ legnézettebb zenei portálja lehet. (pj, o)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?