U2 a világ tetején

Hallgatom a How To Dismantle An Atomic Bomb című lemezt. A földkerekség legjobb zenekarától. A jelzőt természetesen nem én ragasztottam a U2-ra, hanem a világ legbefolyásosabb zenei szakemberei.

Hallgatom a How To Dismantle An Atomic Bomb című lemezt. A földkerekség legjobb zenekarától. A jelzőt természetesen nem én ragasztottam a U2-ra, hanem a világ legbefolyásosabb zenei szakemberei. Bár, ha engem megkérdeztek volna, hogy ki a legjobb, én is Bonoékat mondom…

Hallgatom a lemezt, és le kell szögeznem, hogy minden a legnagyobb rendben vele. Az utolsó hangig.

A zenekar körül is. A menedzsment hihetetlenül profi munkát végez. Érdekes volt, ahogy a világ tudtára adta az album megjelenésének hírét. A reklámhadjárat már nyáron elindult. Állítólag júliusban, egy franciaországi sajtófotózás közben az albumra szánt dalokat tartalmazó cédét ellopták a zenészektől. A menedzsment bejelentette, hogy amennyiben a tolvajok felraknák az internetre a félig kész felvételeket, legális fileletöltő szolgáltatások egyikén ők is kiadják, és a fiúk gőzerővel dolgoznak tovább, hogy az album minél hamarabb elnyerje végső formáját, mivel ha felkerül a világhálóra, a hivatalos megjelenést is előbbre kell hozni. A U2 napokig a híradások élén szerepelt, mindenki izgult, vajon felbukkannak-e a dalok az interneten.

Ma már szinte biztos vagyok abban, hogy a hírnek nem volt valós alapja. Szerintem a reklámkampány részét képezte, mivel az ellopott cédé semmilyen formában nem került elő. A minden hájjal megkent zenei tolvajok nem azért tulajdonítanak el valamit, hogy otthon őrizgessék, hanem mert pénzt akarnak belőle csinálni. Pontosabban a dalok felkerültek a világhálóra, de a végleges változatukban, és csak néhány nappal a hivatalos, november végi megjelenés előtt.

A menedzsment a lemez címét is csak az utolsó pillanatban árulta el, de okot adott a találgatásokra, amiknek köszönhetően a zenekar bizonyos időközönként ismét az újságok címlapjára került. Először Vertigo, aztán Tough, később Full Metal Jacket volt a lehetséges cím. A menedzsment megszellőztette a hírt, az újságok megírták, de a megerősítés mindig elmaradt. Játszottak velünk. ĺgy kell ezt csinálni, és felesleges azon csodálkozni, hogy a felröppent címek egyikéből sem lett valóság.

Bono a lemez megjelenése óta is egyfolytában a híradások középpontjában szerepel. Hónapokig nem volt, de most nagyon sok mondanivalója akad. Hol az albummal kapcsolatban, hol mással. Pedig ha csendben maradna, akkor is hiánycikk lenne a lemezük. A legnagyobb zenepiacokon bármennyit kiszállíthatnak belőle a boltokba, pillanatok alatt elkapkodják. A tökéletes, igazi zenénél jobb reklám nem kell, és nincs is. Az emberek értékelik a profi munkát. Az első három hét eladási adatai alapján eddig egyetlen U2-album sem fogyott ilyen jól.

Közben véget ért a lemez. Automatikusan indítom újra. Nem tudom megunni. Eredetileg karácsonyi ajándéknak szántam, de tegnap úgy döntöttem, nem adom. Ez az enyém! (péjé)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?