Trrr, ram, pam, pam – Egy regény, ami Aegont ér

A Buenos Airesből hazatérő, szerencsejáték-függő Wenckheim báró kissé becketti antimessiás, kissé dürrenmatti öreg hölgy, kissé megkopott mikszáthi-móriczi dzsentri gogoli környezetben. Egy posztmodern giccs- és popkultúrán edzett közösség reménye, felforgatója és valamiféle új erkölcs megtestesítője, miközben helyette a „híre” és nyerészkedő környezete dolgozik. A demokráciába és a liberalizmusba beleunt, gazdaságilag és intellektuálisan is a béka hátsója alatt élő közösség olyan politikai szatíráját kapjuk, melybe nem nehéz belelátni a jelen médiakultúrájának kritikáját, az elviselhetetlenül antiintellektuális politikai giccsparádét, a közösség nevében foganatosuló, közösségellenes hatalmi igények folyamatos alattomos térhódítását.

A bárót egy régi szerelem emléke fűti, egy bizonyos Marietta iránt, aki jelenleg nyugdíjas, idegenforgalomban dolgozó idős hölgy. Jobban mondva az emlék egy békescsabai Casino nevű szórakozóhelyen összejött csókra irányul. Alighanem ez motiválja a báró szerencsejátékmániáját is. Az idegenforgalom mint gazdagsági kitörési lehetőség ebben az önmaga szadomazochista játékait játszó kisvárosi létben értelmetlenné válik, a tökéletesen elfelejtett hely épp ezért válhat a pezsgés terévé a báró jöttekor. A pezsgést a bulvár, a Blikk indítja be: és itt lépünk át a mesterséges világ bugyraiba, melyek csak látszólagosan esnek egybe a valóságos terekkel. A beálló változás azonban nem revitalizáló erejű, hanem egy apokaliptikus karneválhoz vezető tévút. Dante poklát éljük (Dante a regényben szolnoki lakos, és egy brazil balhátvédre hasonlít), ahol a polgármesteri piszkos munkát a motoros „helyi erők” végzik el, ahol a sajtó önmaga paródiája, ahol az agresszív hatalmi törekvések indokolható közérdekké válnak. Ahol a félkatonai, törvényen kívüli gárda a haza nevében alkot meg egy triviális, átlátszó, ám könnyen követhető etikát, mely a kisváros teljes vezetésének mentális tudattartalmát is kódolja. A nyelv jelentéstől függetlenedő használati eszközzé silányul, miközben teátrális szólamokkal erősíti meg az agresszív törekvések „igazát”. A hatalmi agresszió célja a bulvár „hadi” szolgálatba állítása, illetve a tömeg intellektuális igényeinek kiiktatása. A létezés valóságának átalakítása a létezés perverz-kukkolós valóságshow-jává.

A magára hagyottság frusztrációja érdekes módon nem a kapcsolatkereső nyitást vagy a segítségkérést hívja elő, hanem a fiktív ellenségkeresését és a fantazmagóriás megváltásretorikát. Kivonulni nem igazán lehet: egy mohakutató, a téboly határán is köztiszteletben álló tanár (a régi, intellektuális idők atavisztikus figurája) erre is tesz kísérletet. Vagyonát eladja, remeteéletbe kezd, ám mivel a motorosok egy célzását pozitívan fogadják, váratlanul és akaratlanul „szellemi vezérré” válik. Mindaddig, mígnem kénytelen végezni a bandavezér idióta és szadista testvérével; ekkor hajtóvadászat indul ellene. A tanár úr zseniálisan rendezi meg saját öngyilkosságát: egy kétes olajüzlet által lángba borítja a szimbolikus értelmű csipkebokrokat. Prófétai alkata még feltűnik egy pesti tüntetésen, de a kontúrok itt már bizonytalanok: mindent a tisztítótűz homályán-füstjén keresztül látunk.

Az egzisztenciális szorongást felfokozó szatíra mellett a zene kap kiemelt szerepet a regényben: egy szimfonikus zenekar ezer árnyalata szólal meg. A lejátszható létezés szólamvezetései hol az édes giccs könnyű terepére tévednek, hol csikorgóan atonálisak. Nem véletlen, hogy a zenekar különösen jártas a műfaji határátlépésekben: a kötet gazdag „kottatárral” zárul. Sőt, a fejezetek főcímeiből is kirakható egy tangó ritmusa. Mindenütt zene szól, és a zene inadekvát módon fertőz is. Asszonykórus tanulja be Madonna Argentináját, de ez szól a motoros gárda dudakompozíciójából is. A haláltáncszerű teatralitás helyett mégis a kétségbeesett reményvárás eltorzult fantazmagóriákká degenerálódott orgiáit kapjuk: vagyis a tömény félelmet, az élhetetlen sötétséget. A sötétségben kép nem igazán marad, hang annál több, ahogy a fejezetcímek is jelzik: trrr, ram, pam, pam, pam, hmmm, rárírá, rí, rom.