Tovább él a szörnyeteg

Először az ostravai Petr Bezruč Színház vállalkozott a mű bemutatására. Jakub Nvota politikai kamaradrámát rendezett A hullaégetőből. Az 1938–39-ben játszódó történet gerinctelen, morált és emberi tartást nem ismerő, szellemileg és lelkileg is sötét alakja, az álnok szörnyeteg, a behízelgő hóhér, aki földi pokollá változtatja családi fészkét, egyszerűen nem vesz tudomást a körülötte zajló, vészterhes eseményekről. Az újságokban is csak a fekete krónikát olvassa, azzal szórakoztatja feleségét és két gyerekét, a német megszállásról szóló első oldalas jelentéseket figyelembe sem veszi. Egy német barátja ébreszti fel szunnyadó öntudatát, hogy ő is a birodalom gépezetének egyik fontos alkotóeleme, ezért a rasszista törvényeket elfogadva hidegvérrel végez zsidó származású feleségével és közös gyermekeikkel. Karl Kopfrkingl szerepére Ostraván sikerült a rendezőnek egy olyan remek színészt találnia, aki arcvonásaiban még emlékeztet is a Herz-film főszereplőjére, a zseniális Rudolf Hrušínskýra.

Prágában, a Rendi Színházban Jan Mikulášek rendező mai környezetbe ültette a történetet. Egy hatalmas bevásárlóközpont szürkésfehér falai közé, ahol kirakati bábuk között elevenedik meg a hátborzongató dráma. A krematórium csempézett falai és a fehér fürdőszobaszalon a háttérben látható, de a napjainkat jelzi az a három nagy képernyő is, amelyeken folyamatosan futnak az illusztrációs felvételek. A shopping center előterében papírtasakokból kihulló kirakati bábuk testrészeit látjuk, hiszen zajlik itt más is, nem pusztán vásárlás. A rettenet színházában vagyunk, amelyben a Martin Pechlát által alakított Kopfrkingl dermesztő magatartása gyorsan elfelejteti a korábbi példás családfőt és gondoskodó apát. Jan Mikulášek értelmezésében Fuks műve egy könnyen manipulálható, karrierista fenevad története, amely szép szavakkal fedi el egy ideológia pusztító erejét és a fenyegető emberi ürességet.

Magyar színpadra most először kerül a mű. Az Orlai Produkciós Iroda a darab színrevitelét négy évtizede szorgalmazó Gálvölgyi János főszereplésével és a győri Vaskakas Bábszínház művészeinek közreműködésével előbb a Rába-parti városban, majd Budapesten, a Belvárosi Színházban mutatja be. Nő sem rendezte még soha A hullaégetőt. Pelsőczy Rékát, a Katona József Színház művészét a leginkább az fogta meg a regényben, hogy mennyire befolyásolható az ember, és hogyan válik szörnyeteggé: „Fuks könyve révén elkezdett izgatni az is, hogyan lettek emberek besúgóvá, hogyan lettek a családtagjaikat elvesztett zsidókból elvetemült ávósok, hogy az elszegényedett embereknek az első világháború után mennyire kellett valami, amiben hinni tudtak, amiben lélekben megkapaszkodhattak. De az is érdekes például, hogy a munkája megszállottjaként miképpen sodródik bele az ember az árulásba. Elkezdtem olvasni a könyvet, és anélkül, hogy bármit tudtam volna a történet kimeneteléről, hogy mivé válik egy gyilkos eszme hatása alatt egy családját szerető férj, felállt a szőr a hátamon az álszentségtől, attól a kispolgári miliőtől, melyben minden csodálatos és tökéletes, de annyira, hogy az ember rögtön megérzi, hogy itt nincs minden rendben. S hogy ez hova vezet, az annyira gyomorforgató! Izgatott a Thomas Bernhard-i attitűd is, hogy itt ez a Karl Kopfrkingl, aki fúgaszerűen ismétli a magáét, a közhelyes szófordulatait, elméleteit, miközben megnyomorított emberek tömkelege veszi körül.”

A színpadi mű nem tér el a regénytől, csak összevonások vannak benne. Egy nagy fekete dobozban jelennek meg a szereplők, s mindig csak az a figura látszik, amelyik a három fényfolyosó valamelyikében megjelenik. Bútorból és kellékből nem sok van a színen; a temetkezési vállalat rekvizitumai, a koporsó, a pad, az asztal is fekete. A történet bizarrságát, abszurditását az is jelzi, hogy az előadásban szereplő bábművészek nagy, papírmaséból készült fejet viselnek, Felhőcske, a Macska pedig macskabáb.

„Juraj Herz filmje nagyon inspiráló volt számomra – mondja Pelsőczy Réka –, nem is akarom letagadni a hatását. A regény színpadi adaptációját Gálvölgyi Judit készítette. Adott egy variációt, amellyel könnyebb volt dolgozni. Bizonyos fokú egyszerűsítésre azonban szükség volt. Kicsit célirányosabbak voltunk. Nem az állatkertben kezdtünk, hanem rögtön a krematóriumban, hogy azonnal egyértelmű legyen, mi a téma és ki a főszereplő. Örülök a darabnak. Eddig viszonylag könnyű témákkal foglalkoztam, amelyeket igyekeztem komolyan venni, de most Fuksnak és a Gálvölgyi házaspárnak is nagyon hálás vagyok, hogy nem egy jól megírt bulvárral, hanem egy igazi mesterművel dolgozhattam.”