Több mint 500 résztvevőt várnak

Dunaszerdahely |

<p>A következő napokban több mint 500 résztvevőt várnak a szervezők a Duna Menti Tavaszra. Idén a felhívásra 43 csoport jelentkezett, közülük Dunaszerdahelyen 25 csapat mutatkozhat be.&nbsp;</p>

Huszár László főszervező, a Csemadok Szlovákiai Magyar Művelődési Intézetének igazgatója hangsúlyozta: a seregszemle elsősorban a gyermek bábosok és színjátszók mozgalmának az építését szolgálja. Mint mondta, a csoportok mintegy kétharmada régi ismerősként jár vissza a Duna Menti Tavaszra, harmaduk újabb kezdeményezés. Éppen a tehetséges, kezdő csoportok teljesítményének az elismerésére hívták életre a lapunk egykori munkatársáról elnevezett Dusza István-díjat; a győztesek automatikusan meghívást kapnak a következő évi fesztiválra. (A tavalyi díjazott, a losonci Recefice Bábcsoport a Malac Julcsa című népmese-feldolgozással mutatkozik be az idei programban.) A bábcsoportokat Tömöry Márta, Kecskés Marika és Badin Ádám értékeli, a színjátszók zsűrijében pedig Regős János, Szabó Csilla és Bárdos Ágnes mondja el a véleményét és ad szakmai tanácsokat. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?