Több millió dollárt lopott a menedzsere Alanis Morissette-től

London |

<p>Alanis Morissette üzleti menedzsere beismerte, hogy több mint hétmillió dollárt lopott a popsztártól és más amerikai hírességektől - közölte csütörtökön az amerikai ügyészség.</p>

Jonathan Schwartz ellen azért emeltek vádat, mivel a bizonyítékok szerint az énekes pénzét a saját számlájára utalta át. Schwartz eleinte tagadott, és azt állította, hogy a pénzt egy illegális marihuánaültetvényre fordította - számolt be róla a BBC News.

Schwartz 2009 és 2016 között kezelte Morissette pénzügyeit: ő szedte be a bevételeit, kezelte a folyószámláját és fizette be a számláit.

A menedzser a Los Angeles-i szövetségi bíróságon szerdán beismerte, hogy 4,8 millió dollárt lopott el az énekestől, és további több mint kétmillió dollárt más neves ügyfeleitől, akiket nem neveztek meg.

Schwartz ügyvédje, Nathan Hochman elmondta, hogy ügyfele mindenben együttműködött a hatóságokkal, és vállalja a felelősséget. A bűncselekményért a bíróság négytől hat évig terjedő börtönbüntetésre ítélheti.

Morissette tavaly pert indított Schwartz és egykori cége, a GSO ellen, amelyben 15 millió dollárt követelt azért, amiért a menedzser az engedélye nélkül utalt át tőle pénzösszegeket a saját számlájára. A kereset nyomán belső nyomozás indult a cégnél, és a GSO később egy közleményt is kiadott, amelyben megdöbbenését fejezte ki afölött, hogy Schwartz saját fényűző életmódját finanszírozta a lopott pénzből.

Mint kiderült, a menedzser egyebek mellett 50 ezer dollárt költött egy Bora Bora-i vakációra, és 75 ezer dolláros adósságot csinált egy bahamai kaszinóban.

Morissette végül peren kívüli egyezségre jutott a GSO-val, és visszavonta keresetét. A cég a többi pórul járt ügyfelet is kártalanította.

A kanadai származású énekes akkor szerzett tudomást a csalásról, amikor felvett egy új menedzsert, aki figyelmeztette a számláin lévő jelentős pénzügyi eltérésekre. 

Schwartz ügyét február 1-jén tárgyalja a bíróság.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?