TNT: Egyetlen szó

Nem kétséges, hogy a karácsony előtti magyar zenepiac egyik legnagyobb sikere van a cédélejátszómban. A másik majd a V-Tech albuma lesz, a harmadik meg a Fiestáé. Ez utóbbiakra még kicsit várnunk kell. A versengésbe beleszólhat Márió is, meg sok mindenki.

Nem kétséges, hogy a karácsony előtti magyar zenepiac egyik legnagyobb sikere van a cédélejátszómban. A másik majd a V-Tech albuma lesz, a harmadik meg a Fiestáé. Ez utóbbiakra még kicsit várnunk kell. A versengésbe beleszólhat Márió is, meg sok mindenki. Az viszont biztos, hogy a TNT lemeze nagy durranás lesz! Mondom ezt akkor, amikor még csak az első dalnál, a Nélküled címűnél tartok. De ehhez a megállapításhoz nem is kellene meghallgatnom az albumot. A duó akkora rajongótáborral rendelkezik, hogy ha csak a fele veszi meg, akkor is garantált az aranylemez. Ismerősöm, Panni is TNT-rajongó, Dobrády Ákos poszterei díszítik szobája falát, számára ő igazi szexszimbólum.

A TNT ma már sínen van. A siker azonban nem jött gyorsan. Kevesen tudják, hogy a kezdet kezdetén nem Inti volt Áky társa, hanem egy Takács András nevű fickó, aki 2001-ben újból feltűnt a zenei palettán a Plastic tagjaként; a duó lemeze meglepően jóra sikeredett, de reklám hiányában nem jutott el a közönséghez. Panni sem emlékszik a TNT szárnypróbálgatásaira, hogy is emlékezne, hiszen akkor még az alapiskola alsó tagozatának padjait koptatta, és Pap Ritáért rajongott.

András és Ákos, a két győri srác 1996-ban egy stúdióban futottak össze Császár Előddel, aki felkarolta őket, és innen már egyenes út vezetett a lemezszerződéshez. Debütáló daluk a Bakancsdal volt, amely nagyban eltér a TNT mostani stílusától. Sőt, az első lemezen, a Bomba címűn sem a lírai dalok domináltak, a Rendőrnő volt róla az első kislemezdal. Ekkor már Inti állt Ákos mellett, de a Bomba csak nem akart robbanni! Mígnem megjelent a Titkos üzenet, a felvétel nagyot lendített a fiúk karrierjén. Később az első albumukért aranylemezt kaptak, amely azért volt felettébb érdekes, mivel a Bomba egyetlenegy hétig sem szerepelt a nagylemez-eladási lista első negyvenes mezőnyében! Van ilyen… Azután jött a második album, a bumm, bumm..., de csak a harmadik lemez robbant nagyot, ezen szerepelt a Bolond, aki sír…! című sláger. Áky és Inti addigra rájöttek, hogy mi kell a közönségnek, mivel lehet nagyot kaszálni. A szép, érzelgős, szívhez szóló dalokkal! A harmadik lemezen már alig voltak a Rendőrnőhöz hasonló felvételek. Ám nem csak stílusbeli változások figyelhetők meg a duó pályafutásában, a dalok is egyre igényesebbek lettek.

A TNT azóta a legsikeresebbek között van. Az új generáció tagjai közül kevesen mondhatják el azt, amit Ákyék igen, hogy sikerült megtölteniük a Kisstadiont!

Közben a cédé végére értem. Az Egyetlen szó is roppant igényes anyag. A fiúk 11+1 dallal (ez utóbbi a Nem találok szavakat lassú változata) rukkoltak elő, amelyek között olyan zenei csemegéket találunk, mint például Inti első önálló és igen jól sikerült énekes produkciója, az Élj az élettel.

Az album érdekessége, hogy a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium jóvoltából mellékletként egy multimédiás cédét is hozzácsomagoltak, amely érdekes és hasznos drogprevenciós anyagot tartalmaz. Komoly segítséget nyújthat a kábítószer-problémákkal küszködő fiatalok számára.

A fiúk már most terveznek. Jövőre ismét TNT-vakáció lesz a Kisstadionban, június tizenkilencedikén. Aki megveszi a cédét, és jegyet rendel, ezer forintos kedvezményt kap az árból, sőt az első kétszáz jegyigénylőnek dedikált posztert is küldenek ajándékba. Hát így is fel lehet venni a versenyt a cédéégetéssel! Bár, szerintem a fanatikus TNT-rajongók e nélkül is megvennék. Már Panni is beszerezte. Érdemes követni őt! (Puha József)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?