Tizenhárom produkciót hívnak a POSZT-ra

MTI-HÍRPécs. Összesen 13 produkció, köztük három határon túli és két független előadás került be a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) versenyprogramjába. Szlovákiai magyar teátrum előadása idén nem szerepel a legrangosabb magyar színházi rendezvényen.

MTI-HÍR

Pécs. Összesen 13 produkció, köztük három határon túli és két független előadás került be a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) versenyprogramjába. Szlovákiai magyar teátrum előadása idén nem szerepel a legrangosabb magyar színházi rendezvényen. (Tavaly a Komáromi Jókai Színházat hívták meg Pécsre a válogatók Shakespeare III. Richárdjával, Martin Huba rendezésében.)

A június 5. és 14. között zajló találkozón a budapesti Örkény István Színház A képzelt beteg, a Katona József Színház Fényevők, a Pesti Színház Álomkommandó, a Miskolci Nemzeti Színház A tanítónő és a Woyzeck, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Énekes madár, az Újvidéki Színház Opera ultima, a Kolozsvári Állami Magyar Színház Csipke című előadása is látható lesz.

A versenyprogramban szerepel a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata előadásában az Alkésztisz; a Vádli Alkalmi Színházi Társulás, a Szkéné Színház és a Füge közös produkciójában az I. Erzsébet című előadás. A találkozón a közönség megtekintheti a Kerekasztal Társulás és a Szputnyik Hajózási Társaság A hosszabbik út, a kaposvári Csiky Gergely Színház és a Pécsi Nemzeti Színház Bányavakság, valamint a budapesti Katona József Színház és a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának Vörös című közös produkcióját is.

Az idei fesztiválra Császár Angela színművész és Sándor L. István színházi kritikus, az Ellenfény című tánc- és színházművészeti folyóirat főszerkesztője választotta ki az általa legjobbnak ítélt produkciókat a 2013. március 1. és 2014. február 28. között bemutatott magyarországi és határon túli magyar színházi előadások közül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?