Titkok lélektükörben

A Szög-Art Művészeti Egyesület 1991-ben alakult meg, tagjai Szegeden élő vagy a városhoz szorosabban kapcsolódó művészek. A műhelymunka mellett feladatuknak tekintik pályakezdő alkotók támogatását, művésztelepek szervezését, vezetését. A független, önálló szellemi műhely hasonlóan gondolkodó művészeket tömörít. A közösség eredeti célja az volt, hogy a különböző területen alkotó művészek a régióban közös kiállításokon megmutassák egymásnak munkáikat. Ez a szándék természetesen megmaradt, de számos prezentációval már távolabb is megjelentek, odahaza és külföldön egyaránt, így jutottak el Dunaszerdahelyre is. A Kortárs Magyar Galériában az egyesület több mint harminc egykori és mai tagjának alkotásai kaptak átmeneti otthont.

A Szög-Art Vermes-villába elhozott tárlatának anyagát szemlélve szembetűnik, hogy a Tisza-parti városhoz tartozást érzékelteti a táj elemeinek szerepeltetése, konkrétabb és elvontabb formában egyaránt. Emellett az alkotásokban megjelenik a csónak-hajó motívum is (például Brzózka Marek egy tömbbe gyúrt alakjain, letisztult formáival erőt sugalló munkáin). A műtárgyanyagban azonban – amely műfajilag és tartalmilag is sokrétű – döntően az univerzális tartalmak figyelhetők meg, zömmel filozofikus, meditatív előadásban, konstruktív, geometrikus megvilágításban, valamint emocionális impressziókat kivetítő absztrakt megjelenítéssel. Ebből is következik már, hogy a munkákat technikai változatosság jellemzi, gyakoriak a műfaji vegyítések, az egy alkotáson belüli vegyes anyaghasználat, de van példa a vegyes technikával megalkotott kép tárgyakkal kombinálására és az idegenanyag-használatra is, továbbá találunk a válogatásban olyan munkát, melyen a képi eszközökkel teremtett látvány szöveges információval egészül ki. Sőt, van textilből megformált objekt is – Pacsika Emília A varázsló köpenye című alkotása –, amelyen idegen elemek, fogak, csontok hordozzák a műben rejtélyességgel ható varázserőt. Folytathatnánk a sort az érdekesnél érdekesebb technikai kísérletekkel, amelyek dominánsabban a szobroknál ütköznek ki.

Sejben Lajos térplasztikái említhetők például, amelyek a konkrét, reális alakos formában gyökereznek, de a képzetes, imagináris idomok felé mozdulnak el. E munkák sejtelmes, horganyozott felületkiképzésükkel misztikus jelenségek, létezések érzetét keltik. A művész szegecseléssel mesterien rétegez a fémalapra ugyanabból az elemből vágott lapokat, csíkokat, szeleteket úgy, hogy ezzel a foltozástechnikával idő foga rágta leletekké formálja alakzatait.

Az antik korok leheletével hat Tóth Magdolna Sára klasszikus ívelésű, korongozott porcelánszobra. Az alapanyagba vájt hasítások, vágások, törések nyitnak utat arra, hogy az alakzatból előtörjenek a szellemi tartományok.

Szabó Tamás alumíniumból és vasból formázott Lélektükör című kompozíciói a szögecses palást mögé bújtatott, egymáshoz forduló, minimalizált emberalakokkal a gyötrelmek vízióját keltik. E figurák aurája akaratlanul is eszünkbe juttatja Schaár Erzsébet rácsok mögé rejtett szikár magányfiguráit.

Popovics Lőrinc fából és kőből is formáz, és az anyag eredeti formaadottságaira épít. Organikus szobraiban meghagyja a rejtélyes nyílásokat, üregeket, amelyekbe belerejti a szobor tartalmát.

Kass János rézkarca, a Juhász Ferenc verseskönyvének borítójáról jól ismert Csodaszarvas a klasszikus szépséget sugározza.