Hétfőtől látogatható a Kortárs Magyar Galéria

Hétfőtől látogatható a Kortárs Magyar Galéria
Dunaszerdahely |

A RAW csoport Ezüstkor című fotókiállítása továbbra is megtekinthető, júniusban új kiállítást nyithatnak.

Több mint két hónapos szünet után május 18-tól, hétfőtől újra látogatható a Kortárs Magyar Galéria Dunaszerdahelyen. A Múzeumok Éjszakájára tervezett rendezvény sorsa azonban még kérdéses.

A járványhelyzet kedvező alakulása végett május 6-án egyszerre oldották fel a korlátozások második és harmadik fázisát, ennek értelmében szigorú előírások betartása mellett a múzeumok és galériák is látogathatók.

„Egyelőre nem nyitottunk ki, váratlanul ért bennünket a korlátozások feloldása, nem voltunk teljesen felkészülve a látogatók fogadására. Gondoskodnunk kellett a megfelelő mennyiségű kézfertőtlenítőről és az arcmaszkokról”

– közölte Iván Péter, a Kortárs Magyar Galéria igazgatója. Hétfőtől újra megtekintheti a közönség a RAW csoport Ezüstkor című bemutatkozó fotókiállítását. Az igazgató megjegyezte, hogy a járványügyi helyzet miatt a magyarországi kiállítók nem is tudták elszállítani a februárban megnyílt tárlat fotóit. Iván Péter abban bízik, hogy hamarosan tovább enyhülnek a szabályozások, és engedélyezik a legfeljebb százfős rendezvények megtartását.

„Ha így alakul, június 5-én megnyithatjuk a következő kiállításunkat, a kassai Rovás Nemzetközi Alkotóközösség eredetileg márciusra tervezett tárlatát”

– folytatta az igazgató.

A Kortárs Magyar Galériának otthont adó Vermes-villában a korábbi években rendszeresen megünnepelték a Múzeumok és Galériák Éjszakáját. Iván Péter ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a kialakult helyzet miatt még mindig képlékeny a rendezvény. „Ha engedélyezik, akkor megtartjuk kint az udvaron, de csak egy rendezvénnyel” – zárta az igazgató.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?