Tisztelettel a hajdani fiatalokhoz

A zavartság, a félelem, a belső túlérzékenység csak néhány a sok közül. A kommunikációban történő félreértések mindenekelőtt a hozzátartozókkal, azután a szélesebb körű környezettel mind gyakoribb kísérőivé válnak az emberi létnek.

Egy bölcs mondás szerint az embernek saját elpusztításához éppen annyi energiára van szüksége, mint a megmentéséhez. Ebből a szemszögből nézve a problémákhoz való higgadt, határozott hozzáállás, az életkedv és az energia állandó jelenléte pozitív hatással lehet a válság perceiben, még a természetes átalakulás érzékeny pillanataiban is.

Számtalan, az egyén fejlődéséről szóló tudományos munka többek között a következőben egyetért: az ember a fizikai és értelmi csúcspontját a negyvenes és hatvanas évei közötti időszakban éri el. Mondhatnánk, gazdag és beteljesült egésze ez egy életszakasznak.

De mi történik utána? Mind gyakrabban kerít hatalmába az ősz hajszálak és a ráncok látványának váratlan, nehezen körülírható kellemetlenségérzete. Hirtelen megváltozik az életszemlélet: az ember egyre többször teszi fel magának a kérdést – mennyi maradt még hátra?

Az elhagyatottság, sőt haszontalanság érzete az élet harmadik korszakában termékeny talajt képez a legkülönfélébb gondolatok burjánzásának. Nem ritka az az eset, amikor az ember képtelen elbírni az élet új kihívásait, s oly mértékben elcsügged, hogy akár lelki beteggé is válik. Pedig ez a lehető legrosszabb dolog, amit magával tehet.

Éppen elég a gátló, lehangoló körülmény, ne büntessük még mi is magunkat, próbáljunk méltó módon élni mindvégig, amíg megadatik. Próbáljuk megfogadni Iván László doktor alább közölt szempontjait és jó tanácsait, s biztos, hogy hamarosan javul az életminőségünk. (otthonápolás, csk)