The Missing

Nem igazán rajongok a westernfilmekért, ennek ellenére a DVD-lejátszóba tettem a The Missing (Ztracené – Elveszettek) című amerikai filmet. Elsősorban a főszereplők miatt: két Oscar-díjas színészt láthatunk benne, Cate Blanchett-et és Tommy Lee Jonest. Tudjuk, ez még semmire nem garancia, többször láthattunk Oscar-díjasokat az elsöprő siker reményében egy filmbe öszszeterelve, az eredmény mégis messze alulmúlta várakozásainkat. De Cate Blanchett annyira remek színésznő – ahány szerepben láttam, szinte mindegyikben más arcát mutatta, és nemcsak karakterben; hihetetlen kaméleon ez a nő! –, hogy úgy gondoltam, megkockáztatom.

A történet főszereplője Maggie, a fiatal füvesasszony egyedül neveli két lányát Új-Mexikó egyik elhagyott tanyáján. Egy nap idős férfi kéri a segítségét, hogy kezelje sebét. Maggie a férfiban rég nem látott apját ismeri fel, akit azonban, miután meggyógyította, kiutasít a házából, mert apja annak idején magyarázat nélkül hagyta el őket. Amikor azonban nagyobbik lányát elrabolják, és Maggie senkitől nem remélhet segítséget, kénytelen az apját megkérni, hogy együtt induljanak az emberrablók nyomába. Az egyik oldalon egy javakorabeli férfi, egy fiatal nő és egy kislány, aki nem akar otthon maradni, a másik oldalon mindenre elszánt gonosztevők. A küzdelem elég egyenlőtlennek ígérkezik...

A kockáztatás eredménye, tanulsága a következő:

1. A The Missing, úgy érzem, nem ártott, de nem is használt különösebben Cate Blanchett színészi karrierjének. Ha nem vállalta volna el a főszerepet, akkor sem kellene éjszakánként telesírnia a párnáját, hogy micsoda lehetőséget hagyott ki.

2. Mindemellett tisztességesen elkészített film, amelyben vannak „be nem fejezett családi ügyek”, tisztázásra váró viszonyok, drámai helyzetek, feszültség stb. Igaz, elég vontatottan indul, az embernek már-már az az érzése: itt aztán semmi nem fog történni, de aztán bátran izgulhatunk. A végkifejlettel is csupán annyi a gond, hogy túlfokozott. Amikor azt hinnénk, hogy ez már a történet vége, még mindig tesznek rá egy „lapáttal”. ĺgy sikerült a filmet 128 percre nyújtani, pedig a kevesebb ezúttal is több lett volna. Bár aki szereti a „túlfokozott” filmeket (amikor a negatív szereplő/főgonosz fizikailag látszólag megsemmisül vagy jobblétre szenderül, ennek ellenére mindig összeszedi magát, és vagy kétszer-háromszor még visszatér), annak biztosan tetszeni fog.

3. Továbbá biztosak lehetünk abban, hogy a The Missing gyökeresen megváltoztatja azt a képet, amely Winnetou, a legsármosabb rézbőrű kalandjainak és hőstetteinek vászonra vitele óta él bennünk az apacsokról. Azt eddig is tudtuk, hogy az indiánok között azért vannak „nem teljesen korrektek” (hogy egyik kollégám szavait idézzem), mint például az irokézek vagy a sioux-k. Az apacsok viszont a préri gáncs nélküli lovagjainak számítottak. Ennek most vége. Helyébe lép viszont a felismerés: egy brujo (fekete mágiát praktizáló gonosz varázsló) szemébe nézni nem tartozik a legkellemesebb élmények közé.